Az Európai Unió eljuttatta Spanyolországba a majomhimlő elleni első vakcinaszállítmányt

koronavírus-vakcina

Az Európai Unió az európai tagállamok nevében kötött szerződés értelmében először 5300 adag, majomhimlő elleni vakcinát szállított Spanyolországba, az egyik legsúlyosabban érintett országba – jelentette be kedden az Európai Bizottság.

Sztella Kiriakidesz, az EU egészségügyi biztosa nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy egyelőre a fertőzésben leginkább érintett országokba érkeznek a vakcinaszállítmányok.

A következő szállítmányok Portugáliába, Németországba és Belgiumba indulnak.

Az Unió 109 090 adagra kötött szerződést a dán Bavarian Nordic biotechnológiai vállalattal, amely az egyetlen, kifejezetten e betegség ellen engedélyezett vakcina gyártója Európában.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemrégiben úgy becsülte, hogy Európa áll a majomhimlő terjedésének középpontjában, holott a betegség  vírusa általában Közép- és Nyugat-Afrikában kering.

Június elseje és 22-e között 50 országból 3413 megerősített esetet és egy halálesetet jelentettek a WHO-nak, ebből 2933 megbetegedést, azaz a majomhimlős esetek 86 százalékát Európában regisztrálták.

A szervezet szombaton közölte, hogy a majomhimlő egészségügyi veszélyt jelent, nagyon aggasztó ütemben terjed, de még nem érte el a globális egészségügyi vészhelyzet szintjét. A betegség magas lázzal kezdődik, és gyorsan hegesedő kiütéseket okoz. Leggyakrabban jóindulatú, és általában két-három hét után spontán gyógyul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?