Az EU szerint fenyegetést jelent az észak-koreai műhold pályára állítása

Josep Borrell

Az Európai Unió szerint egyértelmű fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra nézve, hogy Észak-Korea ballisztikusrakéta-technológiát alkalmazva katonai műholdat bocsátott fel – jelentette ki Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő csütörtökön.

Josep Borrell az Európai Unió nevében közzétett nyilatkozatában arra reagált, hogy kedden Észak-Korea valószínűleg orosz segítséggel pályára állított egy katonai kémműholdat.

Az uniós főképviselő kijelentette, az EU határozottan elítéli a műhold felbocsátását, mely – mint kiemelte – az ENSZ Biztonsági Tanácsának az ilyen fellövéseket tiltó határozatainak kirívó megsértését jelenti.

„Alapvető fontosságú, hogy valamennyi ENSZ-tagállam, különösen az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai, teljes körűen végrehajtsák az ENSZ Észak-Koreával szemben bevezetett szankcióit annak érdekében, hogy Phenjan teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan módon felhagyjon nukleáris fegyvereinek és egyéb tömegpusztító fegyvereinek fejlesztésével és gyártásával, valamint ballisztikusrakéta- és nukleáris programjaival” – fogalmazott.

Borrell hangsúlyozta: az EU ismételten mély aggodalmának ad hangot az Oroszország és Észak-Korea közötti katonai együttműködés elmélyítése miatt, amely sértheti az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, valamint határozottan elítéli, hogy Phenjan fegyvereket ad Oroszországnak az Ukrajna elleni háború folytatásához.

A Koreai-félsziget fenntartható békéjéhez és biztonságához vezető egyetlen járható út az, ha Észak-Korea haladéktalanul eleget tesz az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai szerinti kötelezettségeinek – emelte ki Borrell, majd hozzátette: Észak-Korea soha nem lehet atomfegyverrel rendelkező állam az atomsorompó-szerződés (NPT) értelmében.

Az EU mély aggodalmának ad hangot továbbá a világűrben tanúsított minden olyan magatartás miatt, amely fenyegető vagy fenyegetőnek tűnhet, és ellenőrizetlen eszkalációhoz vezethet – közölte.

Az EU teljes szolidaritásáról biztosítja Dél-Koreát és Japánt, és készen áll arra, hogy valamennyi érintett partnerével együttműködjön egy olyan érdemi diplomáciai folyamat előmozdításában, amelynek célja a fenntartható béke és biztonság megteremtése a Koreai-félsziget teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan nukleáris leszerelése révén - tette hozzá nyilatkozatában az uniós diplomácia vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?