Az EU-külügyminiszterek döntöttek a földközi-tengeri művelet első, felderítési szakaszának a megkezdéséről

Luxembourg |

<p>Az EU-országok külügyminiszterei hétfői luxembourgi tanácskozásukon meghozták a döntést az illegális migráció megfékezését célzó földközi-tengeri katonai művelet első, felderítési szakaszának a megkezdéséről.</p>

A megbeszélésen Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli.    Az elmúlt hónapokban egyre drámaibb méreteket öltött a Dél-Európába irányuló illegális migráció: Észak-Afrikából, döntően Líbiából embercsempész bandák túlzsúfolt lélekvesztőkön indítanak útnak főként Olaszország partjai felé a háborúk, egyéb konfliktusok, illetve a nyomor elől menekülő afrikai, közel-keleti, ázsiai embereket. Az Európába eljutó tízezrek mind nagyobb terhet jelentek a célországoknak, miközben a tengeren időnként felborulnak, elsüllyednek az ilyen bárkák, és a menekülőket százával nyeli el a hullámsír.     Az EU-országok csúcsvezetői áprilisban úgy döntöttek, hogy az uniónak erő alkalmazásával is fel kell lépnie az embercsempészek tevékenysége ellen. A tagállamok külügyminiszterei május 18-án - római főhadiszállással - életre hívták az EUNAVFOR Med elnevezésű tengeri műveletet, amelynek a parancsnoka Enrico Credendino olasz ellentengernagy. A műveletbe több uniós ország hadihajója kapcsolódik be.    A műveleti tevékenység első szakasza - amelynek a megkezdéséről most döntöttek - légi és haditengerészeti felderítésre, értesülések gyűjtésére, a csempészek által leggyakrabban használt útvonalak feltérképezésére, valamint szükség esetén a nyílt tengeren bajba került hajókon levő emberek mentésére korlátozódik.     Ahhoz, hogy már a líbiai partoknál - lehetőség szerint a menekültjárművek útnak indítása előtt - katonai erőt alkalmazzanak a csempészekkel szemben, az EU szeretné megszerezni az ENSZ Biztonsági Tanácsának a felhatalmazását, amihez viszont a BT-ben jelenleg uralkodó álláspont szerint szükség lenne a líbiai hatóságok ilyen irányú segítségkérésére. Csakhogy Líbiában jelenleg nem működik olyan elismert állami struktúra, amelyről elmondható lenne, hogy egyértelműen uralja a helyzetet - legalábbis végig az ország tengerpartja mentén.    A most meghozott döntés alapján mintegy egy héten belül várható a kijelölt hadihajók megjelenése az érintett térségben. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?