Az EU 14 tagállama és az USA orosz diplomatákat utasít ki

Putyin

Mostanáig tizennégy európai uniós tagállam döntött úgy, hogy orosz diplomatákat utasít ki Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya ellen Nagy-Britanniában elkövetett mérgezés miatt - jelentette be Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Twitter üzenetében hétfőn.

Tusk kiemelte, a kiutasításokat várhatóan továbbiak is követhetik, ahogy az sem zárható ki, hogy egyéb szankciók meghozatalára is sor kerülhet a következő napokban és hetekben.

 Az uniós tanács elnöke a szankciós lépések mellett döntött uniós tagországokat név szerint nem említette.

Franciaország, Olaszország és Dánia is kiutasít diplomatákat

Orosz diplomaták kiutasításáról döntött Franciaország, Olaszország és Dánia, valamint Hollandia és Románia is a Szkripal-ügyben hétfőn.

Párizsban négy, Rómában két, Koppenhágában szintén két orosz diplomata kiutasítását jelentették be válaszul a Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya elleni március eleji angliai támadásra, amelyet brit álláspont szerint Oroszországban kifejlesztett idegméreggel hajtottak végre. Hollandia szintén két, Románia pedig egy diplomatát utasít ki.

Hétfőn többek között az Egyesült Államok, Németország, Lengyelország és a Balti-államok is hasonló lépést jelentettek be a Nagy-Britanniával való szolidaritásuk jeleként.

Az Egyesült Államok kiutasít 60 orosz diplomatát 

Az Egyesült Államok kiutasít 60 orosz diplomatát és bezáratja az északnyugati Seattle városában lévő orosz konzulátust. A döntést Donald Trump elnök hozta meg, válaszul Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök és lánya Dél-Angliában ideggázzal történt megmérgezésére. 

A kiutasított diplomaták között van az orosz ENSZ-misszió New York-i nagykövetségén dolgozó tizenkét, hírszerzéssel foglalkozó orosz diplomata is. 

Az NBC televízió névtelenséget kérő kormányzati forrásra hivatkozva azt jelentette: a döntéssel csökkentették az "elfogadhatatlanul nagyszámú" orosz hírszerző jelenlétét az Egyesült Államokban. Közleményében a Fehér Ház leszögezte: a döntés "az Egyesült Államokat biztonságosabbá teszi, mert csökkenti Oroszország képességét, hogy kémkedjen amerikaiak után és Amerika nemzetbiztonságát fenyegető fedett műveleteket hajtson végre".

Moszkva határozottan tiltakozik

Határozott tiltakozását fejezi ki Oroszország amiatt, hogy egy sor EU- és NATO-tagállamból orosz diplomatákat utasítottak ki - közölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca.

A külügyminisztériumban az orosz RIA Novosztyi hírügynökséget arról tájékoztatták, hogy az elkövetkező napokban adandó orosz válasz minden ország esetében szimmetrikus lesz. 

Konsztanytin Koszacsov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke "mocskos és aljas játéknak" nevezte az orosz diplomaták kiutasítását.

Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet Wess Mitchellnél, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekben illetékes helyettes államtitkáránál fejezte ki határozott tiltakozását a 60 orosz diplomata kiutasítása miatt. Hangsúlyozta: nincs rá bizonyíték, hogy Oroszország beavatkozott volna a Szkripal-ügyben folytatott nyomozásba, mint ahogy arra sem, hogy köze lenne a salisbury-i gyilkossági kísérlethez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?