Az es-Sifá kórház orvosa szerint az izraeli katonák „nem találtak semmit”

izraeli-palesztin konfliktus

A Gázai övezeti es-Sifá kórház egyik orvosa szerint az izraeli katonák „nem találtak semmit” az egészségügyi létesítményben, ahol a harcok miatt kezdenek kifogyni a vízből és az élelmiszerből.

Ahmed el-Mohallalati a Reuters hírügynökségnek telefonon arról beszélt, hogy nagyon nehéz és félelmetes a helyzet a kórházban, amely körül folyamatos a lövöldözés. Izraeli harckocsik és katonák a kórház területén mozognak – tette hozzá az írországi születésű sebész, aki Kairóban tanult és Londonban is praktizált. Elmondta, hogy a keserves körülmények ellenére egyetlen csecsemőnek sem esett bántódása azóta, hogy az izraeli erők szerdán megrohamozták a kórház épületét.

Izrael azt állítja, hogy a Hamász iszlamista terrorszervezet parancsnoki központot működtet a kórház alatt. A palesztin fegyveres csoport ezt tagadja.

Az izraeli hadsereg csütörtökön azt közölte, hogy fegyverekre és egy alagútra bukkantak a kórház területén. Ennek bizonyítására a helyszínen készült videókat és fényképeket is nyilvánosságra hoztak.

Mohallalati azt állította, az izraeli hadsereg „nem talált semmit, a kórház területén semmiféle ellenállásba nem ütközött”. Az orvos elmondása szerint a kórházba behatoló izraeli erők biztosítottak valamennyi vizet és élelmiszert, de ez nem elégséges, mindössze a létesítményben tartózkodó betegek talán 40 százalékának ellátására volt elegendő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?