Az ENSZ több száz békefenntartója kivonult a Golán-fennsík szíriai részéről

Jeruzsálem/Damaszkusz |

<p>A romló biztonsági helyzet miatt az ENSZ több száz békefenntartója elhagyta hétfőn a Golán-fennsík Izrael és Szíria közötti ütközőzónáját, ahol eddig a fegyvernyugvást felügyelték.</p>

Az AFP francia hírügynökség által készített egyik fénykép tanúsága szerint a kéksisakosok a fennsík izraeli ellenőrzés alatt álló részére távoztak. A békefenntartók hosszú konvoja nyugat felé indulva átszelte az 1974-ben létrehozott ütközőzónát, eltávolodva így attól az övezettől, ahol hetek óta heves harcok folynak a szíriai kormányerők és a felkelők között.     Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) információi szerint a jelenleg a Bassár el-Aszad ellen harcoló csapatok - köztük az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő iszlamista an-Nuszra Front - kezén van a Golán-fennsík szíriai ellenőrzés alatt álló részén található Kuneitra tartomány egésze.    Az ENSZ egyelőre nem közölt részleteket a kéksisakosok visszavonulásának okáról és pontos mértékéről. Farhan Haq, a világszervezet helyettes szóvivője az amerikai hírügynökségnek hétfőn azt mondta: nem hiszi, hogy minden egyes ENSZ-állást kiürítenének. "De nyilvánvalóan romlott a helyzet a terület jelentős részén, így sok helyről ki kellett vonulnunk" - tette hozzá.    Az utóbbi hetekben az an-Nuszra többtucatnyi ENSZ-katonát ejtett fogságba egy időre.    A világszervezetnek a Golán-fennsíkon 40 évvel ezelőtt létrehozott megfigyelő missziója (UNDOF) jelenleg 1223 katonából áll, akik Írországból, Hollandiából, a Fidzsi-szigetekről, a Fülöp-szigetekről, Indiából és Nepálból érkeztek. Küldetésüket nemrég meghosszabbították az év végéig.    Az izraeli hírekre specializálódott Aurora spanyol hírportál hétfői jelentése szerint a biztonsági helyzet "gyors romlása" miatt az UNDOF parancsnoksága is kivonult eddigi szíriai főhadiszállásáról. A Damaszkusztól délnyugatra található Fovar tábor körüli területet már egy ideje majdnem teljesen a felkelők birtokolják. A misszió vezetését az Izrael területén található Civani táborba helyezték át. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?