Az ENSZ elítéli a legutóbbi barbár tetteket

New York |

<p>Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte péntek esti rendkívüli ülésén az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet &quot;legutóbbi terrorista cselekményeit&quot;, köztük az észak-iraki Moszulban őrzött felbecsülhetetlen értékű műtárgyak tönkretételét. Az iraki miniszterelnök szombati bagdadi sajtóértekezletén közölte, hogy a dzsihadisták egyes ókori leleteket nem tönkretettek, hanem megpróbálják őket értékesíteni, de - mint kijelentette - az iraki hatóságok meg fogják ezt akadályozni.</p>

Az Iszlám Állam csütörtökön tett fel az internetre egy videofelvételt, amely szerint emberei szétzúznak több ókori tárgyi leletet az egyik moszuli múzeumban és az ugyancsak a városban fekvő, az asszír birodalom egykori fővárosához, Ninivéhez vezető hatalmas kapuk egyikénél, a Nirgal Kapunál. Az IÁ emberei ezenkívül januárban kifosztották Moszul központi könyvtárát, és az iszlám eredetű szövegeken kívül az összes kötetet - mintegy kétezer könyvet - megsemmisítették. Néhány nappal később betörtek a moszuli egyetem könyvtárába, és a diákok szeme láttára tűzre vetettek több száz tudományos és kulturális művet.

A BT elítélte azt is, hogy a szervezet Tikrít város környékén elrabolta szunnita törzsek több mint száz tagját, és megölt további 45 irakit, ezenkívül Bagdadban nap mint nap megtámadnak civileket. A testület leszögezte közleményében: "Az Iszlám Államot le kell győzni, véget kell vetni annak az intoleranciának, erőszaknak és gyűlöletnek, amelyet képvisel".

Haider al-Abádi iraki miniszterelnök arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy segítsen legyőzni "a terrorista barbárokat". "Értesülésünk szerint az Iszlám Állam tönkretett egyes műtárgyakat, másokat pedig ki akar csempészni az országból, hogy értékesítse őket, és ez a folyamat már elkezdődött" - mondta, hozzátéve, hogy mindegyik kiállított műtárgy meg van jelölve, és leltárba van véve, így az iraki hatóságok nemzetközi segítséggel a nyomukra fog találni. Ehhez kérte az ENSZ segítségét.    

Irina Bokova, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) főigazgatója a hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) fordult pénteken a műtárgyak ügyében. "Azt várjuk, hogy reagáljon a Nemzetközi Büntetőbíróság, ez nagyon fontos, mert a nemzetközi közösség egy jelentős részét mozgósítani fogja. Nemzetközi koalíciót hozunk létre a kulturális javak csempészése ellen" - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy az BT február 12-én határozatban ítélte el a kulturális javak tönkretételét és intézkedéseket foganatosított az illegális kereskedelem elleni harc érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?