Az ENSZ BT ülésén nem engedték szóhoz jutni az ENSZ emberi jogi főbiztosát

ENSZ
Washington |

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) hétfői ülésén nem engedték szóhoz jutni az ENSZ emberi jogi főbiztosát, aki a szíriai helyzetről fejtette volna ki a véleményét. 

A helyi idő szerint hétfőn délután kezdődött és éjszakába nyúlt ülés előtt, a BT tagjainak a világszervezet Emberi Jogi Főbiztosságának vezetője, Zeid Raad al-Husszein elemezte volna a szíriai helyzetet, ám Oroszország, Kína és más BT-tagok tiltakoztak ellene, arra hivatkozva, hogy a Biztonsági Tanács feladata a nemzetközi béke és biztonság biztosítása, nem pedig az emberi jogok megvitatása.

Oroszország eljárásjogi szavazást kért arról, hogy a főbiztos egyáltalán megtartsa-e a beszédét, de az igenlő döntéshez hiányzott a kilenc szükséges voks, így a főbiztos felszólalását törölték. 

Ezt követően néhány ország ENSZ-képviselője rögtönzött sajtóértekezleten bírálta, hogy al-Husszein nem juthatott szóhoz. 

Francois Delattre, Franciaország ENSZ-nagykövete Oroszországot okolta és bejelentette, hogy a beszédet a főbiztos később, a BT-ülés informális részének keretében elmondja. Oroszország ENSZ-missziójának helyettes vezetője, Gennagyij Kuzmin a sajtótájékoztatón azzal érvelt, hogy az emberi jogok ügyének semmi köze a Biztonsági Tanács feladataihoz, amire Svédország ENSZ-nagykövete, Olof Skoog leszögezte: "az emberi jogok és a béke és biztonság ügyei szorosan kapcsolódnak egymáshoz". Jonathan Allen, az Egyesült Királyság ENSZ-nagykövetének helyettese azt hangsúlyozta, hogy "elképesztő emberi jogi visszaéléseket" követnek el Szíriában, és "Oroszország nem akar tudni az igazságról". 

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának hétfői ülésén egyébként Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete éles támadást intézett a BT ellen. Úgy fogalmazott: a BT-nek nem szabad kudarcot vallania a szíriai tűzszünet betartatásában. Nyolcperces beszéde végén a diplomata leszögezte: ha az ENSZ semmit nem lép annak érdekében, hogy Oroszország és Szíria betartsa a BT határozatait, akkor az Egyesült Államok fog lépni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?