Az ENSZ BT elítélte a vérengzést, Obama részvétét fejezte ki

New York |

<p>Gyalázatosnak nevezte és a leghatározottabban elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsa az al-Shabaab iszlamista milícia által egy kenyai egyetem ellen elkövetett terrorakciót, amelyben 147 ember vesztette életét. Barack Obama amerikai elnök kenyai kollégájával folytatott telefonbeszélgetésen részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és közölte, hogy a merénylet ellenére is ellátogat az afrikai országba nyáron.</p>

 A BT által pénteken kiadott közlemény szerint a garissai túszejtő akció csak még inkább növeli a testület tagjainak eltökéltségét a terrorizmus elleni harcban. A tanács együttérzését fejezte ki az áldozatok rokonainak, valamint a kenyai népnek és a kormánynak. Hasonlóan cselekedett az amerikai elnök is. Uhuru Kenyatta kenyai államfővel folytatott pénteki telefonbeszélgetésén Barack Obama szörnyűséges terrortámadásnak nevezte az al-Shabaab akcióját, amelyben "ártatlan nőket és férfiakat mészároltak le" - közölte a Fehér Ház. Az elnök azt mondta, az Egyesült Államok támogatja a kenyai kormányt és a népet a terrorizmus elleni küzdelemben és a béke megteremtésére irányuló erőfeszítésekben. Obama megerősítette, hogy a történtek ellenére is ellátogat Kenyába - apja szülőföldjére - a nyáron. A csütörtöki merénylet volt a legsúlyosabb Kenyában azóta, hogy 1998-ban felrobbantották az Egyesült Államok nairobi nagykövetségét.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?