Az együttműködésről tárgyalt Tarlós és Ftáčnik

Budapest |

<p>A Duna-stratégiáról, valamint Budapest és Pozsony együttműködésének bővítéséről tárgyalt szerdán Franciaországban a magyar és a szlovák főváros főpolgármestere - közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója az MTI-vel.</p>

Szűcs Somlyó Mária közleményében hangsúlyozza: a cannes-i nemzetközi ingatlankiállításon találkozó Tarlós István és Milan Ftáčnik egyetértettek abban, hogy a Duna-stratégia hatékony megvalósításáért szorosabb kapcsolatot kell kialakítani a két főváros között.
Tarlós István a megbeszélés után részt vett a polgármesterek nemzetközi fórumán, amelyet európai és tengerentúli városvezetők részvételével rendeztek. Az esemény résztvevői elsősorban fenntartható városstratégiákról, illetve integrált megoldásokról osztották meg tapasztalataikat egymással - olvasható a tájékoztatásban.
A magyar főpolgármester kedden ugyanott Alekszandr Zsukov orosz miniszterelnök-helyettessel folytatott rövid megbeszélést.
A Duna-stratégia kidolgozása az Európai Bizottság feladata, előkészítése szerepel a spanyol-belga-magyar elnökségi trió programjában. A tervek szerint Magyarország soros EU-elnöksége idején, 2011 első félévében fogadnák el a tagállamok állam-és kormányfői. A stratégia legfontosabb feladatok közé tartozik a vízkészletek védelme (a Dunát a világ tíz legveszélyeztetettebb folyója között tartják számon) , takarékos használata, a természeti környezet védelme, a Duna közlekedésének javítása, a turizmus ösztönzése, a kulturális örökség megőrzése. A vízgazdálkodás, a Duna vizének hasznosítása kiemelkedő fontosságú a térség országainak mezőgazdasága számára is.
A stratégia tizenegy területet ölel fel, mindegyikért két ország felelős, vagy két tagállam, vagy egy tagállam egy unión kívüli országgal közösen. Magyarország a Cseh Köztársasággal közösen a fenntartható energia használatáért, Szlovákiával együtt a vizek minőségének helyreállításáért és védelméért, valamint Romániával a környezeti kockázatok kezeléséért felel.
A franciaországi Cannes-ban megrendezett MIPIM a világ legnagyobb ingatlan-szakkiállításává nőtte ki magát, több mint nyolcvan ország vásárlóit, kutatóit, befektetőit, ingatlanfejlesztőit, városvezetőt, pénzügyi intézeteit vonzza évről évre. Tavaly több mint 1700 kiállító és 18 ezer látogató vett részt a fórumon, köztük vezető politikusok. A rendezvényre a világ minden tájáról érkeznek kiállítók, látogatók, keresik a befektetési lehetőségeket, informálódnak a világban zajló trendekről, piaci fejleményekről - áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?