Az edelényi polgármester továbbra is fenntartja állítását a roma nőkről

Budapest |

<p>Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) elmarasztaló határozatát a Fővárosi Bíróságnál támadja meg Molnár Oszkár Edelény fideszes polgármestere, aki továbbra is fenntartja korábbi állításait.</p>

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) elmarasztaló határozatát a Fővárosi Bíróságnál támadja meg Molnár Oszkár Edelény fideszes polgármestere, aki továbbra is fenntartja azon állítását, miszerint egyes terhes nők szándékosan ártanak születendő magzatjuknak a magasabb családi pótlék reményében. Ezt a polgármester vasárnap mondta az MTI-nek.

Az MR1 Kossuth Rádió hétvégén több hírműsorában közölte, hogy az EBH elmarasztalta Molnár Oszkárt, a borsodi város polgármesterét, egyben országgyűlési képviselőt a város egyik testületi ülésén tett kijelentése miatt.

A rádió a birtokába került dokumentumra hivatkozva azt közölte: a jogsértés súlya és az érintettek nagy száma indokolttá tette több szankció alkalmazását is, de pénzbírságot mégsem szab ki a hatóság, ám Molnár Oszkárt eltiltja a jövőbeli hasonló cselekedetektől és kötelezi a határozat nyilvánosságra hozatalára.

Molnár Oszkár az MTI-nek vasárnap elmondta: az ominózus testületi ülésen nem állította, hogy cigány nők szednek terhesség alatt gyógyszert.

Egészen pontosan úgy fogalmaztam, hogy "a cigányok által többségében lakott településeken (...) a terhes nők szándékosan ártanak megszületendő gyereküknek azért, hogy emelt szintű családi pótlékot kaphassanak, ezért gyógyszert szednek be, valamint gumikalapáccsal ütik a hasukat."

A polgármester közölte: nem állította, hogy nem tesz feljelentést az ügyben. "Egyelőre nem teszek feljelentést" - fogalmazott. 
Az EBH határozatát a Fővárosi Bíróságnál megtámadom, egyúttal megkérem a hatóságot, hogy a jövőben tartózkodjon a jogsértő magatartástól, ugyanakkor felszólítom, hogy ne akarja Magyarországon korlátozni a szólásszabadságot, és arra is, hogy az ország nyilvánossága előtt tisztázza: hivatalból, vagy Berki Judit kérelme alapján indította velem szemben az eljárást - mondta a polgármester. (Berki Judit a 357 feljelentést tett szendrőládi és laki nők képviselője)   

Az országos vihart kavaró ügy kapcsán a közeljövőben megteszem a feljelentésemet, amiről a közvéleményt tájékoztatni fogom - tette hozzá Molnár Oszkár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?