Az angol kisasszonyok isszák a legtöbb alkoholt

A fiatal angol nők tartják a női alkoholfogyasztási rekordot Európában: 18-tól 24 éves korukig három és félszer annyi alkoholt isznak otthonukon kívül, mint a hasonló korú olasz nők.

A fiatal angol nők tartják a női alkoholfogyasztási rekordot Európában: 18-tól 24 éves korukig három és félszer annyi alkoholt isznak otthonukon kívül, mint a hasonló korú olasz nők.

Fejenként átlagosan 203 litert fogyasztanak évente az angol kisasszonyok, de borúlátó becslések szerint ez 242 literre is emelkedhet 2007-re – idéz az AFP a Datamonitor intézet jelentéséből. Az ifjú brit hölgyeket a németek szorosan követik a „versenyben” a maguk 189 literjével, mögöttük halvány harmadikok csak a holland nők, akik fejenként mindössze 107 liter szeszes italt öntenek magukba évi átlagban.

A szigetországi amazonok, úgy tűnik, megszelídülnek az évek haladásával, hiszen a kortól független összesített átlagfogyasztás már alig több mint a fele az ifjú évekének: 108 liter fejenként és évente. A vizsgálat készítője, Andrew Russell azt is felfedezte, hogy a fiatal brit nők jellemzően nem sör formájában, füstös kocsmák mélyén fogyasztják fenti fejadagjukat, hanem ennél kifinomultabb módokon: inkább koktélbárokban vagy étkezések kísérőjeként.

A szeszes italokra fordított kiadást illetően szintén Anglia vezet: a férfiak és nők összesen évi 47,56 milliárd eurót áldoznak erre évente kocsmákban, éttermekben és szórakozóhelyeken. Őket követik a franciák, akik 46,2 milliárd eurót költenek hasonlókra, utánuk a németek jönnek 31,3 milliárd euróval.

Egy másik, a kormány által szeptemberben közzétett felmérés szerint a férfiak közel 40 és a nők 22 százaléka iszik túl sokat az Egyesült Királyságban, míg ugyanez az arány például Franciaországban csak 9 százalék a férfiak és 5 százalék a nők vonatkozásában. A tanulmány akkor minősíti túlzottnak a férfiak fogyasztását, ha az például sörből egy-egy alkalommal fejenként két litert (nyolc alkoholegység) ér el, a nők esetében pedig hat egységnyi alkohol megivását tekinti annak egy alkalommal (ez körülbelül kétharmad üveg bornak felel meg) – ez a kétszerese a mindennapi gyakorlatban elfogadható mértékű szeszbevitelnek.

„Nemzetünk kevesebbet iszik, mint száz éve, de az elmúlt 15 évben a fogyasztás folyamatosan emelkedik” – állapította meg a Datamonitor. A 16 év alatti kamaszok is kétszer annyit vedelnek, mint tíz évvel ezelőtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?