Az amerikai túsz szülei videoüzenetben könyörögnek fiuk életéért

Indianapolis |

<p><span style="font-size: 12.222222328186px;">Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet fogságában lévő amerikai túsz, Peter Kassig szülei fiuk életéért könyörögnek egy szombaton nyilvánosságra hozott videoüzenetben.</span></p>

Az előző nap egy újabb brit túsz, Alan Henning lefejezéséről hozott nyilvánosságra videót az IÁ. Ez már a negyedik videó volt, amelyen a szervezet egy nyugati túsz lefejezését tette közzé. Korábban két amerikai újságírót és egy brit segélymunkást végeztek ki. Egy fegyveres a felvétel végén azzal fenyegetőzik, hogy kivégeznek egy újabb embert, aki a fogságukban van, és akit Peter Kassig néven azonosítottak.

Meg nem nevezett amerikai tisztségviselők mgerősítették, hogy a 26 éves Peter Kassig az IÁ fogságában van. Az AP információi szerint a szárazföldi hadsereg egy különleges egységének tagja volt. 2007-ben szolgált Irakban, majd egészségi okból, érdemei elismerése mellett leszerelték. Traumatológus asszisztensnek tanult, majd 2012-ben Libanonba utazott, és a szíriai határ mentén lévő kórházakban dolgozott. Tavaly októberben ejtették túszul, amikor egy segélyszervezet tagjaként átment Szíriába, hogy segítsen civileken.

Kassig szülei először egy közleményben arra kértek mindenkit, hogy imádkozzon fiukért és minden ártatlan emberért, akit bárhol a világon fogva tartanak. A szülők szombaton feltettek a YouTube videomegosztó portálra egy felvételt, amelyen könyörögnek, hogy fiukat engedjék szabadon. A szülők elmondják, hogy az emberbaráti segítésnek szentelte az életét, és hogy túszul ejtése előtt szíriai háborús menekülteknek segített. A fogságban áttért az iszlám hitre.

Ed és Paula Kassig egészen péntekig szótlan maradt fiuk ügyében, de közben minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy elérjék Peter - muzulmán nevén immár Abdurrahmán - szabadon engedését. Az apa elmondja: kérte az amerikai kormányt, hogy "változtasson cselekedetein, de nincs rá semmilyen befolyásunk, mint ahogy a fiunknak sincs".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?