Az amerikai külügyminiszter telefonon beszélt az ukrán külügyek új irányítójával

blinken k

Antony Blinken amerikai külügyminiszter telefonbeszélgetést folytatott Andrij Szibiha frissen kinevezett ukrán külügyminiszterrel.

Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője elmondta: a két külügyminiszter a kétoldalú kapcsolatokról egyeztetett, és a telefonbeszélgetés során Anthony Blinken jelezte, hogy az Egyesült Államok továbbra is segítséget nyújt Kijevnek katonai, gazdasági és humanitárius téren, valamint az ukrán gazdaság helyreállításában.

Dmitro Kuleba előző ukrán külügyminiszter szerdán nyújtotta be lemondását egy nagyszabású kormányátalakítás részeként. Korábban öt másik miniszter és miniszterelnök-helyettes, valamint az állami vagyonkezelő vezetője kérte felmentését a parlamenttől, amely csütörtökön ezt jóvá is hagyta.

Volodimir Zelenszkij államfő szerint a személycserékre Ukrajna kormányának megerősítése érdekében van szükség. Az ősz rendkívül fontos lesz. Állami intézményeinket meg kell erősíteni olyan módon, hogy Ukrajna el tudjon érni minden szükséges eredményt” – mondta az ukrán elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?