Az amerikai elnökválasztási kampány csúnya, de mindig ilyen volt

A 2016-os amerikai elnökválasztás kampánya valóban szomorú és illúzióromboló stílussal és jelenségekkel terhelt. Csakhogy ez nem újdonság. Az amerikai történelem arról tanúskodik, hogy a kampányok mindig ilyenek voltak, sőt még a mostaninál is durvábbak. A legtiszteletreméltóbbakként számon tartott politikusok is alantas eszközökhöz és módszerekhez folyamodtak, még az Egyesült Államok alapító atyái is. Egyetlen kivétel azért akadt: George Washington, aki az Egyesült Államok első elnöke volt. Igaz, egyedül, kihívó és ellenfél nélkül indult az elnökségért.

A negatív kampány még olyan jó barátokat is egymás ellen fordított, mint John Adams és Thomas Jefferson. 1776-ban még együtt küzdöttek az Egyesült Államok függetlenségéért, de négy év alatt a politika annyira eltávolította őket egymástól, hogy az 1800-ban tartott elnökválasztáson - az amerikai történelemben először és utoljára - az elnök és az alelnök egymás ellenében kampányolt.

Jefferson alelnök kampánycsapata azzal vádolta még Adams elnököt, hogy "rejtett hermafrodita jellemű, akiben nincs meg sem a férfiak ereje és határozottsága, sem a nők kedvessége és érzékenysége". Adams munkatársai nem maradtak restek, és Jefferson alelnököt alacsony színvonalú, nem sok ésszel bíró, félig indián férfinak nevezték, aki "egy virginiai mulatt apja" lett. Nem leplezett célzás volt ez arra, hogy Jefferson élettársa az egyik rabszolganője, Sally Hemings volt. Adamsot elmondták bolondnak, szemforgatónak és zsarnoknak, Jeffersonról pedig azt terjesztették, hogy ateista, szabados és "disznó alak". Még George Washington özvegye, Martha asszony sem tudta türtőztetni magát, és azt találta mondani, hogy Jefferson az emberiség egyik leggyűlöletesebb alakja. 1801. március 4-én aztán Thomas Jeffersont iktatták be elnökként. 

Az amerikai történelmet később is végig kísérték a veszekedős, egymást megalázó és durva kampányok. A napokban az egyik washingtoni kutatóintézetben éppen a választási történelem tanulságairól rendeztek konferenciát, és ott az hangzott el, hogy John Quincy Adams és Andrew Jackson vetélkedésénél nem volt rosszabb. 

1828 őszén az Egyesült Államok történetének tizenegyedik elnökválasztása volt, amelyből Jackson került ki győztesen, enyhén szólva is rémisztő kampány után. John Quincy Adams elnököt lestricizték, Andrew Jackson feleségét pedig a lehető legközönségesebb szóval nevezték prostituáltnak. A választási kampányból kivették részüket az újságok is. Egyikük például részletesen kifejtette, hogy "Jackson tábornok anyja egy átlagos prostituált volt, akit a brit katonák hoztak az országba. Aztán férjhez ment egy mulatt férfihoz, akitől több gyermeke született, elsőként a későbbi Jackson tábornok". 

A mai szóhasználattal gyűlöletbeszéddel telített kampány magyarázatát történészek abban látják, hogy négy évvel korábban, 1824-ben szintén ez a két politikus vetélkedett a Fehér Házért, és a versenyben Jackson nyerte el a közvetlen (tehát a szavazópolgárok által leadott) voksok többségét, ám az elektori szavazatok többsége John Quincy Adamsé lett. Ettől kezdve Jackson támogatói négy éven keresztül folyamatosan korruptnak és hatalombitorlónak nevezték az elnököt, akinek a munkatársai aztán az 1928-as kampányban törlesztettek: szintén nem tartóztatták meg magukat a durva jelzők használatától. 

Az amerikai történelemben még három választási kampányt tartanak számon a legdurvábbak között. 

Az Abraham Lincoln és Stephen Douglas közötti 1860-as párviadalt, majd a Grover Cleveland és James Blaine közötti elnökválasztási kampányt 1884-ben, és jóval később, 1928-ban a Herbert Hoover és Al Smith közötti versenyt kísérő kampányt.

Ezek közül is kiemelkedik az 1884-es kampány, amelyben Grover Clevelandot magánéletének részleteivel támadták. Clevelandet szoknyabolondként tartották számon. Még agglegényként egy özvegyasszonytól született gyermeke, akit elismert és támogatott is, ezért ellenlábasának, James Blaine-nek a támogatói tüntetéseket szerveztek és hangosan skandálták: "Mama, mama, hol a papa?". De Blaine sem volt makulátlan: vasútépítési korrupcióval vádolták, nyilvánosságra került egy olyan levél, amelyben maga ismeri el ezt, és miután szignálta a levelet, arra utasította a címzettet, hogy égesse el!". "Égesd el a levelet, égesd el a levelet!" - skandálták Cleveland utcára vonuló hívei. 

A kampányban szoknyapecérként emlegetett Cleveland és a korruptnak leírt Blaine párharcából előbbi került ki győztesen. 

A mostani elnökválasztási kampány hangneme tehát valószínűleg nem teljesen ismeretlen az amerikaiak számára. És bár morgolódnak, minden látszat és ellenkező hír ellenére sem fordultak el a kampánytól vagy általában a politikától. A The Wall Street Journal egyik - a múlt héten közzétett - felmérése szerint a négy fő országos tévécsatornán futó választási műsorokat, a pártok és politikusok "megmondó embereinek" megnyilatkozásait, az okoskodó elemzőket és a különböző szövetségi államokban készült választási riportokat soha nem nézték olyan sokan, mint most, a szeptembertől október közepéig tartó időszakban. A négy évvel ezelőtti ugyanezen időszakhoz képest 39 százalékkal több amerikai meredt a képernyőkre. Az első elnökjelölti vitát például 85 milliónyian követték figyelemmel - vagyis az amerikaiak szeretik az idei választást és a kampányt.