Az afgánok szerint sokkal több áldozata van az amerikai óriásbombának

Dzslalábád |

<p>A korábban közölteknél sokkal több, legkevesebb 90 szélsőséges fegyveres halt meg Afganisztánban az amerikai hadsereg legerősebb nem nukleáris bombájának első bevetésében - közölte szombaton egy helyi tisztviselő.</p>

Pénteken az afgán védelmi minisztérium az állította, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet legkevesebb 36 harcosa halt meg. A dzsihadisták szócsövének számító Aamák hírügynökségen keresztül az IÁ viszont cáfolta, hogy a támadás halottakat vagy akár sebesülteket követelt volna a soraikból. 

Eszmail Sinvar, annak az Acsin nevű körzetnek a kormányzója, amelyben az óriásbombát ledobták, szombaton azt mondta, hogy a dzsihadista szervezet 92 harcosa halt meg a légicsapásban. A robbanásban a fegyveresek három föld alatti alagútja megsemmisült. 

Egy másik tisztviselő, a tartományi kormányzó szóvivője szerint ugyanakkor az IÁ 90 emberét vesztette el. 

Az amerikai hadsereg csütörtökön első ízben vetette be a GBU-43 típusú MOAB bombát, amely "minden bombák anyjaként" is ismert. A 10,3 tonna súlyú, GPS-irányítású bomba a legnagyobb pusztító erejű nem nukleáris harceszköz az amerikai hadsereg arzenáljában.

A hadsereg tisztségviselői szerint a MOAB-ot egy MC-130-as típusú katonai szállítógéppel juttatták célba, hogy megsemmisítse a dzsihadisták által kiépített barlang- és alagútrendszert az afganisztáni Nangarhar tartomány Acsin körzetében.

A MOAB bevetésével csökkenteni akarták az iszlamisták jelentette veszély mértékét a térségben tevékenykedő amerikai és afgán katonákra, valamint maximalizálni szerették volna a terroristáknak okozott károkat - közölték. A dzsihadisták védelmi állásaikat házilag készített robbanószerkezetekkel, alagutakkal és bunkerekkel erősítik meg, ezért ez a megfelelő harci eszköz ezeknek az akadályoknak az eltávolítására, és az Iszlám Állam elleni offenzíva lendületének megtartására Afganisztánban. 

Ez volt az első alkalom, hogy az iraki háború alatt kifejlesztett MOAB-ot harctéren vetették be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?