Ausztriában és Ausztráliában is újraéled a melegházasságról szóló vita

Bécs/Canberra |

<p>Az azonos neműek házasságát legalizáló ír népszavazás után újraéledt az erről szóló politikai vita Ausztráliában is: az ellenzék vezére szerdán azt ígérte, hogy napokon belül a parlament elé terjeszti a melegházasságokat lehetővé tevő jogszabály tervezetét, a miniszterelnök ugyanakkor nyilvánvalóvá tette, hogy ezt a kérdést egyelőre zárt ajtók mögött, a kétpárti koalíció képviselői között kívánja megvitatni.</p>

Bill Shorten, az ellenzéki Munkáspárt vezetője bejelentette, hogy már jövő hétfőn a képviselőház elé terjeszt egy módosító indítványt ahhoz a szövetségi törvényhez, amely jelenleg kimondja, hogy házasság csak férfi és nő között köttethet. Shorten szerint a hét végi ír népszavazás újra aktuálissá tette a melegházasságról szóló vitát, és itt az ideje, hogy a parlament is döntsön.

A hét végi írországi népszavazáson a választópolgárok 62,1 százaléka támogatta az alkotmánynak a melegházasságok engedélyezését lehetővé tevőmódosítását. "Ha egy ország, amely kultúrtörténeti okokból vallási tekintetben konzervatív, képes megszavazni a házasságkötés terén való egyenjogúságot, akkor a modern Ausztrália is támogathatja ezt 2015-ben" - érvelt az ellenzéki képviselő.

Shorten kezdeményezésére reagálva, az azonos neműek házasságát köztudottan ellenző Tony Abbott miniszterelnök nem tett említést arról, hogy az általa vezetett liberális és nemzeti párti koalíció képviselőinek megengedik-e majd, hogy szabadon, lelkiismeretük szerint szavazzanak az ügyben.

Ehelyett zárt ajtók mögötti, "nagyon kimerítő, nyílt és őszinte" koalíciós vitát ígért a kérdésről, mielőtt még bármilyen parlamenti szavazásra kerülhetne a sor. Abbot ezt azzal indokolta, hogy a melegházasságok ügyében minden nézetet tiszteletben kell tartani, mivel "ez egyike azoknak a témáknak, amelyben (jó eséllyel) jóravaló emberek sem tudnak egyetértésre jutni".

"Ez egy olyan téma, amelyben élesen megoszlanak a vélemények a parlamenten belül, a saját politikai pártjainkon belül, és csakugyan, mint az közismert, még az én családomban is" - tette hozzá Abbott, nyilvánvalóan utalva leszbikus nővérére, aki a melegházasság intézményének egyik szószólója.

Mindazonáltal hetek vagy hónapok is eltelhetnek, mire az ellenzék részéről egyéni indítványként beterjesztendő jogszabályról szavazhat az ausztrál parlament. Egy hasonló törvénytervezetet nagy többséggel, 98-42 arányban utasított el a képviselőház három évvel ezelőtt, a kormánypárti konzervatívok egységes nem szavazatával.

Bírálói azzal vádolják Shortent, hogy túl korán éleszti újra a vitát és átpolitizálja a kérdést. Egyes törvényhozók pedig a népre hagynák annak eldöntését, hogy legalizálható-e az azonos neműek házassága.

Rodney Croome, a melegházasságok legalizálásáért küzdő ausztrál lobbicsoport vezetője szerint a parlamentben drámai módon nőtt ugyan a támogatók száma, de nincs esély a törvény elfogadására, ha az Abbott vezette konzervatív koalíció képviselőit arra kényszerítik, hogy pártjuk hivatalos álláspontjával összhangban, egységesen szavazzanak. Egyes kormánypárti honatyák azonban már jelezték, hogy a változásra szavaznának, ha a parlament napirendre tűzné a törvényt, és pártjuk rájuk bízná a döntést, ahogy azt az ellenzéki Munkáspárt teszi.

Ausztriában is vita kezdődött az azonos neműek házasságának engedélyezéséről az írországi népszavazás nyomán, az osztrák kormánykoalíció a párbeszédet szorgalmazza, az ellenzéki pártok megosztottak a kérdésben.

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) alkotta kormánykoalíció inkább tárgyalna, mint szavazna a kérdésről - írta a Die Presse osztrák lap szerdai számában. Reinhold Mitterlehnernek, az ÖVP elnökének irodája azzal tért ki kitérő az esetleges népszavazást firtató kérdés elől, hogy ilyen kezdeményezést nem nyújtott be senki sem - olvasható a lapban.  

A kormánykoalíció kisebbik pártja, a konzervatív ÖVP a melegházasság ellen van a szerző, Iris Bonavida szerint.  Emlékeztet arra, hogy a május elején született új pártprogram a liberális és konzervatív szárny kompromisszumos megegyezéseképpen jött létre. Vagyis az ÖVP a hagyományos családmodell mellett teszi le a voksát, ugyanakkor tiszteletben tartja az egyéb élettársi és partneri kapcsolatokat, így az azonos neműekét is. Ez azonban az írás szerint nem azt jelenti, hogy az ÖVP igent mondana az azonos neműek közötti házasságra, és a párt álláspontja nem is fog egyhamar megváltozni. 

A kormánykoalíció nagyobbik pártja, az SPÖ is határozatlan a népszavazás esetleges kiírását illetően, s hangsúlyozták, hogy koalíciós szintén szeretnének döntésre jutni a kérdésben. A szociáldemokraták tavaly kiálltak az azonos neműek házassága mellett - emlékeztet a cikk írója. 

Az ellenzék is megosztott a kérdésben. A szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elvileg elképzelhetőnek tartja népszavazást, amelynek szerintük azonban fontosabb témái is lennének. A párt meggyőződése szerint azonban Ausztriában teljesen más eredménnyel végződne a voksolás, mint Írországban. Az FPÖ azt is elutasítja, hogy az azonos nemű párok gyereket fogadhassanak örökbe. 

Az ellenzéki Stronach Csapata (Team Stronach) euroszkeptikus párt elképzelhetőnek tartja a népszavazást, de nem állapítható meg egyértelműen, hogy a párt az azonos neműek házassága mellett vagy ellen foglal állást. 

A liberális Neos és a Zöldek (Grünen) melegek és leszbikusok házasságkötésének engedélyezését támogatják, a népszavazást azonban ellenzik. Albert Steinhauser, a Zöldek jogi szóvivője szerint ilyesmit addig nem szabad megrendezni, amíg a politika gyáva ahhoz, hogy cselekedjen. A szerző a liberális párt szóvivőjét is idézi, aki szerint az emberi jogokkal nagyon érzékenyen kell bánni, a népszavazás pedig nem a megfelelő út, inkább a képviselők bátorságára lenne szükség. 

A Der Standard osztrák liberális lap szerdai számában megjelent kommentár szerint Ausztriának szüksége van az azonos neműek  házasságának törvényesítésére, hiszen egyik ország sem engedheti meg magának, hogy a tolerancia és a nyitottság kérdésében lemaradjon. A cikkíró szerint a homoszexualitáshoz való hozzáállás az országok civilizációs fokmérője. Amennyiben a nyitottság és az elfogadás megvalósul, kreatív, tehetséges emberek bevonásával új vállalkozások, munkahelyek jönnek létre, amely magas fokú életminőség teremt -  érvel a kommentár szerzője.

A Presse című osztrák lap szerdai számának vezércikke arra hívja fel a figyelmet, hogy Írországban a többség a kisebbség jogairól döntött. A cikkíró szerint ez ellentmond a demokrácia alapelveinek. Miképpen a svájciaknak nem lett volna szabad dönteniük a minaretek építésének engedélyezéséről, ugyanúgy Ausztriának sem kellene arról népszavazást tartania, hogy házasodhatnak-e a homoszexuálisok - véli a szerző. 

Ausztriában 2010-ben lépett életbe az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatáról szóló törvény. Azóta 2294 ilyen törvényes kapcsolatot tartanak nyilván, közülük 1365 férfi és 929 női pár. A bejegyzett kapcsolatok közül eddig 1079 Bécsben köttetett, a legkevesebb, 44 pedig Burgenlandban. 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?