Ausztria megkezdte Ivo Sanader kiadatását

Salzburg |

<p>A salzburgi bíróság szombaton megkezdte Ivo Sanader egykori horvát miniszterelnök kiadatási eljárását - mondta Barbara Feichtinger, a helyi ügyészség szóvivője.</p>

Sanadert pénteken vették őrizetbe Ausztriában az Interpolon keresztül kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján, miután a horvát parlament csütörtökön felfüggesztette a képviselő mentelmi jogát.
Az 57 éves volt kormányfő várhatóan tizennégy napot tölt majd börtönben, mielőtt átadják Horvátországnak. Dietmar Kleber, a salzburgi létesítmény irányítója elmondta, hogy az első egészségügyi vizsgálat alapján megállapítható: Sanader testileg és lelkileg is jól van.
Sanadert Salzburgban egy bíró röviden kikérdezte, hogy megállapítsa a politikus személyazonosságát, illetve néhány tényállást az ellene felhozott vádakkal kapcsolatban. A volt horvát kormányfő jelenleg egy magántulajdon elleni vétséget elkövetett bűnözővel osztozik egy cellán.
Sanader egyébként tagadja az ellene felhozott korrupciós vádakat, s szerinte politikai lejárató kampány folyik ellene. "Sem tolvaj, sem bűnöző nem vagyok" - idézte a volt miniszterelnököt a Slobodna Dalmacia című horvát napilap szombati számában.
A politikus jó kapcsolatokkal rendelkezik Ausztriában, ugyanis Innsbruckban tanult, valamint itt alapított kereskedelmi vállalatot is, ezen kívül pedig Wolfgang Schüssel egykori osztrák kancellárhoz is közel áll.
Jadranka Kosor jelenlegi horvát miniszterelnök szombaton foglalt először állást Sanader ügyében: Kosor hangsúlyozta, hogy az alkotmány biztosítja a törvény előtti egyenlőséget, valamint az ártatlanság vélelmét. A horvát kormányfő egyébként hétfőn Bécsbe látogat.
A New York-i Columbia Egyetemnek azonban fontosabb a jó híre, mint az ártatlanság vélelme, és már felbontotta szerződését Sanaderrel. Az egykori miniszterelnök a Harriman Intézet Kelet-Európával és az Európai Unióval foglalkozó munkacsoportjának vezetője volt.
A Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egykori vezetőjét a 2003-tól 2009-ig tartó miniszterelnöksége idején történt korrupciós ügyekkel összefüggésben hivatali visszaéléssel gyanúsítják. A feltételezések szerint a konzervatív politikus milliós nagyságrendben sikkasztott el állami pénzeket. Amennyiben vádat emelnek ellene, ő lesz a legmagasabb rangú személy, aki ellen eljárás indul abban a korrupcióellenes harcban, amely az EU-hoz 2012-ben csatlakozni kívánó Horvátországban jelenleg Brüsszel sürgetésére zajlik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?