Ausztria felfüggeszti a koronavírus elleni általános oltási kötelezettséget

koronavírus-vakcina

Ausztria felfüggeszti a koronavírus elleni általános oltási kötelezettséget, mert a védőoltás kötelezővé tétele nem arányos az uralkodó omikron változat okozta járvány súlyosságával – közölte Karoline Edtstadler alkotmányügyi miniszter szerdán Bécsben.

A döntés alapját a témával foglalkozó szakértői bizottság jelentése képezi. Johannes Rauch egészségügyi miniszter elmondta: három hónap múlva felülvizsgálják a döntést. Amennyiben a helyzet szükségessé teszi, gyorsan fognak reagálni, és újra életbe léptethetik az oltási kötelezettséget – tette hozzá.

A szakértői bizottság figyelmeztetett, hogy a viszonylag nyugodt nyári időszakot ősszel új vírusváltozatok megjelenése követheti. A szakértők hozzátették: továbbra is józan lépésnek tartják az általános oltási kötelezettség bevezetését a magas átoltottság biztosítása érdekében, amellyel elkerülhető az egészségügy rendszer túlterhelődése. Ugyanakkor sok múlik az időzítésen – mutattak rá. Ha az emberek túl korán kapják meg az oltást, akkor az újonnan megszerzett immunitás jelentős része elvész, mire valóban szükség lenne rá – mondták. Emellett előfordulhat, hogy később olyan tudományos eredmények állnak majd rendelkezésre, amelyeknek köszönhetően egyáltalán nem lesz szükség az oltás kötelezővé tételére, vagy még hatékonyabb vakcinákkal kerülhet sor az oltásra - érveltek.

Ausztriában február eleje óta kötelező a koronavírusi elleni védőoltás. A korábbi rendelkezések értelmében március 15-től akár 3600 eurós pénzbírság is várhatott azokra, akik megtagadták az oltás felvételét.

Az általános oltási kötelezettség bevezetésével Ausztria úttörőnek számított az Európai Unióban. Azonban az oltás kötelezővé tétele nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: február eleje óta mindössze 26 ezer oltatlan kapta meg a védőoltást. Az országban hetven százalék körüli az átoltottság. Bár a koronavírus-fertőzöttek aránya továbbra is viszonylag magas, nemrég csaknem minden korlátozást eltöröltek, mert a kórházak leterheltsége alacsony.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?