Ausztráliai erdőtüzeknek: 200-nál is több áldozat

Healesville |

<p>Több mint kétszázra emelkedett az ausztráliai erdő- és bozóttüzek halálos áldozatainak száma, miután további ötven holttestet azonosítottak - jelentette be John Brumby, az ausztráliai Victoria állam miniszterelnöke helyi idő szerint kedden este.</p>

Az Ausztrália délkeleti részén napok óta pusztító tűzvész áldozatainak száma a hatóságok előző, ugyancsak keddi mérlege szerint még csak 181 volt. A halottkémek időközben azonosítottak további félszáz holttestet, amelyeket eddig még nem vettek fel a hivatalos veszteséglistára - mondta John Brumby. "A végső mérlegben igen jelentős, kétszáznál nagyobb szám szerepel majd" - mondta a természeti csapásban legnagyobb károkat szenvedett Victoria állam miniszterelnöke.
    Az állam fővárosa, a közel 4 millió lakosú Melbourne térségében a helyi hatóságok adatai szerint több mint 750 lakóház égett le, ötezernél is többen váltak hajléktalanná és összesen 2850 négyzetkilométernyi területet perzseltek fel a lángok.
    A február 7-én, szombaton kitört erdőtűz az eddigi legsúlyosabb Ausztrália történelmében. Mostanáig az 1983-as "hamvazószerdai" tűzvész számított a legnagyobbnak. A Victoria és Dél-Ausztrália pusztító tűzvész 75 ember életét követelte. A második legsúlyosabb erdő- és bozóttűz az 1939-es "fekete péntek" volt, amikor 71 áldozatot szedtek a lángok.
    A korábbi rekordokat messze felülmúló erdőtűz főként a rendkívüli hőség, a szárazság és az erős és változó irányú szél miatt tört ki. A hatóságok ugyanakkor úgy vélik, hogy több helyszínen szándékos gyújtogatás miatt keletkeztek a futótüzek.
    A lángok több mint 400 helyen csaptak fel. Az esetek kivizsgálására külön rendőrségi nyomozócsoport alakult Task Force Phoenix néven. A több mint száz szakértőt tömörítő testület munkájában halottkémek, tűzoltósági és egészségügyi szakértők is részt vesznek. Több települést bűnügyi helyszínnek nyilvánítottak és a vizsgálatok befejezéséig teljesen lezártak. Danny Moloney, a csoport vezetője kedden közölte, hogy hamarosan bemutatják egy feltételezett gyújtogató fantomképét, aki a gyanú szerint egy 21 halálos áldozatot követelő tűzvészért felelős.
    Kevin Rudd ausztrál kormányfő a gyújtogatók tetteit "tömeggyilkosságnak" nevezte egy televíziós nyilatkozatában.
    Barack Obama amerikai elnök hétfőn éjjel telefonon beszélt az ausztrál miniszterelnökkel, kifejezte részvétét és amerikai segítséget ajánlott a lángok elleni küzdelemhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?