Ausztrália is küld katonákat a vörös-tengeri teherhajózást védő nemzetközi misszióba

Vörös-tenger

Ausztrália 11 katonát vezényel az Egyesült Államok kezdeményezésére létrejövő nemzetközi misszióba, amelynek célja a teherhajózás biztonságának fenntartása a Vörös-tengeren, de hadihajót vagy repülőgépet nem küld – közölte csütörtökön Richard Marles ausztrál védelmi miniszter.

A napokban jelentették be, hogy a Vörös-tenger hajózási szabadságát célzó Prosperity Guardian (Jólét Őrzője) fedőnevű művelet részeként Nagy-Britannia, Bahrein, Kanada, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, a Seychelle-szigetek, Spanyolország és Dánia az Egyesült Államokkal együtt közös járőrözés bevezetését tervezi a Vörös-tenger déli részén és a szomszédos Ádeni-öbölben.

A nemzetközi kezdeményezés célja, hogy véget vessen a jemeni húszi lázadók támadásainak a térségen áthaladó hajók ellen.

Az ausztrál védelmi miniszter közlése szerint Canberra januárban 11 katonát küld a művelet bahreini főhadiszállására, ahol már öt ausztrál katona állomásozik. A Sky News televíziónak nyilatkozva azonban hangsúlyozta: országa sem hadihajót, sem repülőgépet nem ad a missziónak.

„Stratégiai fókuszunk a régiónk: az Indiai-óceán északkeleti része, a Dél-kínai-tenger, a Kelet-kínai-tenger és a Csendes-óceán” – indokolta a döntést Marles.

A miniszter visszautasította ellenzéki képviselők bírálatát, hogy az Egyesült Államok kevésbé megbízható partnernek és szövetségesnek tekintheti Ausztráliát, amiért nem küld hadihajót a térségbe.

Abdulmalik al-Húszi, a jemeni húszi lázadók vezetője szerdán kijelentette: az Egyesült Államok vezette nemzetközi misszió csatatérré változtatja a Vörös-tenger területét, ezért arra szólította fel az országokat, hogy ne csatlakozzanak a biztonsági művelethez.

A lázadóvezér megfenyegette Washingtont: amennyiben célba veszik a jemeni felkelőket, válaszlépésként ők is csapást mérnek az amerikai hadihajókra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?