Augusztus 6-án iktatják be Schmitt Pált

Budapest |

<p>Schmitt Pált, a harmadik köztársaság negyedik elnökét augusztus 6-án iktatják be hivatalába ünnepélyes keretek között - nyilatkozta Kiss Norbert, a megválasztott államfő kommunikációs hivatalvezetője kedden az MTI-nek.</p>

Elmondta azt is, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal átadása augusztus 5-én történik meg. Az átadáson a jelenlegi elnöki hivatalt Tari Sándor hivatalvezető képviseli, míg a megválasztott államfő képviseletében Vajna Márton kabinetfőnök és ő maga lesz jelen.
Hozzátette: Sólyom László és utódja a hivatalos átadás-átvétel után beszélik meg a folyamatban lévő ügyeket.
Kiss Norbert közölte: az augusztus 6-i beiktatási ceremóniára meghívást kapnak a kormány és a diplomáciai testület tagjai, családtagok, közéleti személyiségek.
Tájékoztatása szerint az ünnepség délelőtt 11 órakor kezdődne, és a Sándor-palota előtti téren kisebb műsorral - népzenével, néptánccal, díszőrségváltással - köszöntenék az újonnan beiktatott államfőt.
A tervek szerint az ünnepségen Schmitt Pál köszöntőt mond majd.
Schmitt Pált, a Fidesz-KDNP jelöltjét június 29-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés. A titkos szavazáson már az első fordulóban eldőlt, hogy ki kerüljön a legfőbb közjogi méltóság tisztségébe: a képviselők közül 263-an támogatták szavazatukkal a házelnököt.
Sólyom László leköszönő elnöknek 2005. augusztus 5-én mintegy félszáz hivatalos meghívott jelenlétében, a Sándor-palota Tükörtermében volt a beiktatási ünnepsége. Az ünnepségen rövid beszédet mondott Mádl Ferenc távozó és Sólyom László hivatalba lépő államfő.
A harmadik köztársaság második elnökét, Mádl Ferencet, 2000. augusztus 4-én a millenniumi ünnepségekkel egybekötött nagyszabású ceremónián iktatták be a Kossuth téren, ekkor az államfő hivatala még az Országházban volt.
Göncz Árpád, a harmadik köztársaság első elnöke 1990. augusztus 4-én lépett hivatalába, majd 1995. június 19-én - a magyar államfők közül azóta is egyedüliként - tisztében újraválasztották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?