Aszad szerint visszaütött a Nyugatra a terrorizmus támogatása

Damaszkusz |

<p>Bassár el-Aszad szíriai elnök egy szerdai lapinterjúban azt fejtegette, a múlt heti párizsi vérengzés annak a következménye, hogy a Nyugat támogatja a terrorizmust.</p>

A cseh Literární Noviny közéleti heti magazinnal beszélgetve Aszad felszólította a nyugati vezetőket, hogy vizsgálják felül a szíriai lázadókat és ellenzékieket támogató politikájukat. A szíriai kormány egységesen terroristának minősíti a felkelők minden irányzatát, és a felkelést magát külföldi összeesküvésnek állítja be.

Az elnök hangsúlyozta, hogy már a szíriai válság kezdete óta figyelmeztette a Nyugatot, hogy ne támogassa a terrorizmust és ne adjon neki politikai "fedezéket", mert ez visszaüt az országukra és népükre. "Nem hallgattak ránk" - jelentette ki. 

Aszad "rövidlátónak" minősítette a nyugati vezetőket, és azt mondta, hogy a párizsi merényletek bebizonyították, a szíriai kormány igazat mondott. Arra biztatta a terrorizmus által érintett országokat, hogy cseréljenek információkat egymás között. Kijelentette, hogy Szíria évek óta szenved a terrorizmustól, ezért együtt érez a párizsi áldozatok családtagjaival. Ellenezzük a civilek legyilkolását a világon mindenhol - szögezte le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?