Áprilisban tárgyalja a Nemzetközi Bíróság Nicaragua és Németország vitáját az izraeli segélyek ügyében

gaza isra k

A Nemzetközi Bíróság április 8-án és 9-én tart meghallgatást a Nicaragua és Németország közötti, az Izraelnek nyújtott katonai segélyek és az ENSZ palesztin menekültügyi ügynökségének (UNWRA) finanszírozásának megszüntetése miatt folyó perben – közölte pénteken a hágai székhelyű testület.

Nicaragua március 1-jén nyújtott be keresetet a Nemzetközi Bíróságon Németország ellen, mert kifogásolta, hogy Berlin pénzügyi és katonai segélyt nyújt Izraelnek, miközben forrásokat von meg a palesztinokat támogató ügynökségtől.

A közép-amerikai ország szerint Németország megsértette a népirtás bűntettének megelőzéséről és büntetéséről szóló 1948-as ENSZ-egyezményt, valamint a háború jogáról szóló 1949-es genfi egyezményt a megszállt palesztin területek vonatkozásában.

Nicaragua sürgősségi intézkedések meghozatalát kérte a Nemzetközi Bíróságtól. A törvényszék rendszerint a kereset beérkezését követően heteken belül ki szokta tűzni a meghallgatást.

Wolfgang Büchner német kormányszóvivő azt nyilatkozta: Berlin szerint az ügy megalapozatlan.

Az UNRWA legnagyobb támogatói, köztük az Egyesült Államok és Németország is, azt követően függesztették fel a szervezet finanszírozását, hogy az izraeli hatóságok azt állították, az ügynökség több munkatársa részt vehetett a Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-i, Izrael elleni terrortámadásában.

Az EU január végén felfüggesztette az UNRWA támogatását, és független vizsgálatot kért az állításokkal kapcsolatban. Miután az ügynökség kötelezettséget vállalt arra, hogy elvégzi az ellenőrzést és felülvizsgálja a személyzet terrorista tevékenységekben való részvételének megakadályozására szolgáló biztosítékokat, az Európai Bizottság március elején úgy döntött, hogy 50 millió eurót felszabadít a palesztinok számára előirányzott idei 82 millió eurós támogatásból.

Az Nemzetközi Bíróság sürgősségi intézkedésekkel kapcsolatos meghallgatásai eredményezhetnek ideiglenes végzéseket, amelyek biztosítják, hogy a vita ne súlyosbodjon. A végső döntés meghozatalához több év is szükséges lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?