Angolában félszáz halálos áldozatot szedett a sárgaláz másfél hónap alatt

Luanda |

<p>Angolában december vége óta 51-en haltak meg sárgalázban a betegség tüneteit mutató, nyilvántartásba vett 240 ember közül - derült ki a dél-afrikai ország egészségügyi hatóságainak hétfői közleményéből.</p>

Adelaide de Carvalho nemzeti egészségügyi igazgató tájékoztatása szerint az első megbetegedéseket a főváros, Luanda keleti peremén található Vianából jelentették, ahol 92 esetet jegyeztek fel, s ezekből 29 halálos kimenetelű volt.    A főváros térségében időközben megkezdték az oltási kampányt, amelynek keretében a tervbe vett 1,6 millióból már 451 ezer embernek nyújtottak védettséget a betegséggel szemben.    Szakértők szerint a betegség terjedéséhez hozzájárult az egészségügyi ellátás és a hulladékszállítás forráshiány miatti akadozása, amelynek következtében szeméthegyek halmozódtak fel a szegényebb külvárosi részeken, így Vianában is. Ez pedig elősegítette a sárgaláz kórokozóját hordozó szúnyogok szaporodását.    Az afrikai és amerikai kontinens trópusi régióit érintő betegség ellen nem létezik hatékony terápia, de a kór védőoltással, illetve annak hiányában a szúnyogcsípéstől való védekezéssel megelőzhető. Az egykori portugál gyarmat azokhoz az afrikai országokhoz tartozik, ahol ajánlott a sárgaláz elleni védőoltás. Angolában 1986 óta nem volt sárgalázjárvány.    A közel 20 millió lakosú dél-afrikai országban az utóbbi időben a sárgalázas betegek mellett a maláriások, kolerások és krónikus hasmenéssel küzdők száma is megugrott.    A sárgaláz tünetei közé tartozik az erős fejfájás, émelygés, hányás és fáradtság. A betegséget okozó vírust ugyanaz a rovar - az egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) - hordozza, amelyik a zikaláz kórokozóját is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?