Amnesztiatörvényt hoztak Kolumbiában a kisebb bűnös gerillákra és a katonákra

Bogota |

<p>Amnesztiatörvényt alkotott a kolumbiai parlament szerdán a kisebb bűncselekményeket elkövető marxista gerillák és a hadsereg katonái számára.</p>

A törvény része a kormány és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) szélsőbaloldali gerillaszervezet közötti, a törvényhozás által decemberben jóváhagyott békemegállapodásnak, amely lezárja a latin-amerikai ország ötvenkét éve tartó polgárháborúját. 

December elején kezdődött az a hat hónapos időszak, amely alatt az eredetileg a vidéki szegénység ellen lázadó FARC mintegy hétezer gerillájának le kell tennie a fegyvert, a szervezetnek pedig politikai párttá kell alakulnia.

Az új amnesztiatörvény a leszerelő gerillákat és a katonákat védi az igazságszolgáltatástól. Azokra nem vonatkozik, akik háborús bűncselekményeket vagy emberjogsértéseket követtek el. A békemegállapodás keretében még számos más törvényt alkot majd a kongresszus.

Az Álvaro Uribe volt elnök vezette, ellenzéki Demokratikus Közép párt képviselői hevesen tiltakoztak a békemegállapodás és most az amnesztiatörvény ellen is. Nem vettek részt egyik szavazáson sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?