Amerikai rakétavédelmi komplexumot telepítenek Dél-Koreába

Szöul |

<p>Rex Tillerson új amerikai külügyminiszter és dél-koreai kollégája, Jun Bjung Sze megerősítették azt a tervet, hogy amerikai rakétavédelmi komplexumot telepítenek Dél-Koreába - közölte kedden a szöuli külügyminisztérium.</p>

Közel félórás telefonbeszélgetésük során a két miniszter - nyilvánvalóan Kína kifogásaira utalva - egyaránt leszögezte, hogy a ballisztikus támadó rakéták megsemmisítésére alkalmas rendszer telepítésének célja csakis az Észak-Korea jelentette katonai fenyegetés elhárítása, és a rendszer nem sérti egyetlen más ország érdekeit sem. Tillerson és Jun abban is egyetértettek, hogy fenn kell tartani az Észak-Koreát sújtó szankciókat a phenjani rezsim atomfegyver-mentesítése érdekében.

A felek megállapodtak, hogy még ebben a hónapban "mélyebb konzultációkat" folytatnak, és kijelentették, hogy a Donald Trump vezette új amerikai kormány alatt minden eddiginél szorosabbra fűzik szövetségüket, hogy hatékony választ adhassanak az észak-koreai atomprogram jelentette kihívásokra.

A két ország tavaly júliusban állapodott meg egy THAAD-üteg Dél-Koreába telepítéséről. Az ügyet ismerő források szerint - írja a Kyodo japán hírügynökség - Washington most arra törekszik, hogy már idén júniusra befejezzék a telepítést.

Kína határozottan ellenzi ezt a tervet, azt állítva, hogy az aláássa biztonsági érdekeit és megbontja a térség stratégiai egyensúlyát. Peking ezért számos szankciót hozott Szöul ellen, főleg a dél-koreai szórakoztatóipart és exportot sújtva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?