<p>Már egy éve vizsgálódnak a Malévval kapcsolatban a hatóságok, de a nyomozás több részletét államtitokká minősítették - tudta meg a Blikk.</p>
Államtitok marad, miért csődölt be a Malév
A Fővárosi Főügyészség milliárdos értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanújával vizsgálódik, a napilap információi szerint meghallgatták már többek közt a Malév korábbi vezérigazgatóját, Leonov Pétert, és a korábbi orosz tulajdonost, Borisz Abramovicsot is.
Leonov ügyvédje, Papp Lajos a Blikknek megerősítette, az ügyet titkosították, ezért részleteket nem is árult el, mindössze annyit: Leonovot tanúként hallgatták ki, aki a Malév végéért semmilyen formában nem érzi magát felelősnek. A Blikk információi szerint az ügy titkosítására azért került sor, mert több politikus neve is felmerült a nyomozás során, köztük olyanoké is, akik jelenleg is mentelmi joggal rendelkeznek.
A fenti nyomozásnak nincs köze a légitársasággal kapcsolatban az elmúlt hetekben induló vizsgálatokhoz: januárban Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos is öt feljelentést tett a cég ügyeivel kapcsolatban. Egyebek között a légitársaság 2007-es privatizációját - a cég részvényeit az AirBridge Zrt. vehette meg, amely egyik nagyrészvényese Borisz Abramovics volt -, a légitársaságnak adott egyes garanciákat, valamint a Malév visszaállamosítását találta gyanúsnak. Budai szerint korábbi pénzügyminisztereket is terhel felelősség a Malév megroppanása miatt - olvasható a keddi Blikkben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.