Alapvető jogokhoz juthatnak Kínában az eddig regisztrálatlan milliók

Peking |

<p>Egészségbiztosítást, elemi oktatást és egyéb alapvető jogokat ígér a pekingi vezetés annak a sok millió kínainak, akik jelenleg nem szerepelnek az ország kötelező lakhely-regisztrációs rendszerében - számolt be róla csütörtökön a kínai média a reformfolyamatok elmélyítésével megbízott irányítói csoport közleménye alapján.</p>

A döntés lényege, hogy az érintett, körülbelül 13 millió embert hivatalos nyilvántartásba veszik, s ezzel részesülhetnek az állampolgároknak járó jogokból, illetve hozzájuk hasonlóan ezután kötelezettségek is terhelik majd őket. Az ezzel járó irat, amelyet hukounak neveznek, végigkíséri a kínaiak életét, születésüktől a halálukig az iskolákon, a házasságon keresztül, de még egy bankszámla nyitásához vagy vízumkérelemhez is szükség van rá.

A teljes lakosság nagyjából 1 százalékát adó, nem regisztrált állampolgárok tömegében vannak árvák és nagy számban olyan, úgynevezett "fekete gyerekek", akiknek szülei a gyerekszámot korlátozó családtervezési törvényt megszegve hozták őket a világra, és nem akartak utánuk büntetést fizetni. Vannak köztük hajléktalanok és olyanok is, akik valamilyen oknál fogva nem kérvényezték a nyilvántartásba vételüket, esetleg elveszítették okmányaikat.
    
Az irányító csoport, amelynek ülésén Hszi Csin-ping államelnök elnökölt, úgy határozott, hogy a szóban forgó embereknél a regisztrációt kötelezően végre kell hajtani, függetlenül a családtervezési vagy más politikai korlátozásoktól. Korábbi sajtóértesülések már beszámoltak a sokmillió család életét befolyásoló tervről, de az érintettek arra panaszkodtak, hogy lakóhelyükön az ügyben semmi nem történt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?