Aláírták a hűségnyilatkozatot, de tovább lebegtetik távozásukat Gyurcsányék

Budapest |

<p>Az MSZP-frakció 58 tagja közül 57 aláírta hétfőig azt a nyilatkozatot, amelyben vállalják, hogy a szocialista képviselőcsoport tagjai maradnak. Mesterházy Attila pártelnök hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: személyes konzultációkon kiderült, közülük 48-an legalább a következő választásokig az MSZP-frakcióban folytatnák, 9 politikus azonban "másképp értelmezte" a nyilatkozatot.</p>

Aláírták a papírt a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platformhoz tartozó képviselők is, a volt miniszterelnök ugyanakkor levélben közölte: a következő napokban, hetekben döntik csak el, hogy kilépnek-e az MSZP-ből.

Mesterházy Attila múlt csütörtökön szólította fel a szocialista frakció tagjait, hogy a képviselőcsoport hétfői üléséig nyilatkozzanak, a frakcióban maradnak-e, elfogadva a párt alapszabályában az országgyűlési képviselőkre vonatkozóan megfogalmazott elvárásokat. Mesterházy Attila ezt arra hivatkozva kérte, hogy Varju László - a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform igazgatója - előző nap a Magyar Rádiónak nyilatkozva egyértelművé tette, hogy új frakció alakításán dolgoznak, és azt is, biztos benne, hogy meglesz az ehhez szükséges tíz képviselő támogatása.

A nyilatkozatot végül a Demokratikus Koalícióhoz tartozó hét képviselő is aláírta. Gyurcsány Ferenc azonban hétfőn levelet küldött Mesterházy Attilának, és - a Facebookon is publikált írásban - úgy fogalmazott: a nyilatkozat "nem jelent semmit azon túl, hogy az aláírás napján a frakció tagjai vagyunk, és az esetleges jövőbeni kilépésig azok is kívánunk maradni". Kitért arra is, egy éve rendszerváltást sürgetnek a szocialista pártban, "eddig nem sok sikerrel". "Világos, hogy szaporodó nézetkülönbségeinket látva nekem és társaimnak előbb-utóbb döntenünk kell: maradunk az MSZP-ben, vagy távozunk. A következő napokban, hetekben dönteni fogunk. Ha a távozás mellett döntünk, arról haladéktalanul tájékoztatni fogunk Téged" - írta.

A pártelnök-frakcióvezető által kért nyilatkozatot - mint Mesterházy elmondta - a képviselőcsoport tagjai közül egyedül Oláh Lajos nem írta alá a határidőig. A Hajdú-Bihar megyei listáról a parlamentbe jutott politikus az őt delegáló szervezetek állásfoglalását várja, megérkezésükig pedig haladékot kért. Mesterházy Attila arról is beszámolt, hogy Gyurcsányon kívül Szűcs Erika korábbi szociális és munkaügyi miniszter is kiegészítést fűzött a nyilatkozathoz, és személyes egyeztetést kért tőle. Annak részleteiről viszont nem nyilatkozott Mesterházy Attila.

Ugyanakkor érzékeltette: a frakcióban folytatott személyes konzultációk alapján elmondható, hogy kilenc, a nyilatkozatot aláíró politikus nem legalább a ciklus végéig szóló elkötelezettségként értelmezte azt. Hogy kik ők, nem kívánta megmondani. Hozzátette viszont, ez a helyzet fenntartja az MSZP-ben uralkodó, a szocialista pártnak ártó bizonytalanságot, ezért csütörtökre megbeszélésre hívta Gyurcsány Ferencet, hogy egyeztessenek a helyzet tisztázásáról és a lehetséges megoldásról. Mint mondta: két lehetőséget lát, az egyik, hogy a pártban mindenki tudomásul veszi a többségi álláspontot, a másik, hogy aki erre képtelen, távozik és új formációt hoz létre.

A kérdésre, kizárhatják-e Gyurcsány Ferencet az MSZP-frakcióból, Mesterházy Attila azt mondta: ő a békés elválás híve.

Arra az újságírói kérdésre, felvetődött-e benne, hogy Gyurcsányt elmozdítsák a Táncsics Alapítvány éléről, a volt miniszterelnök támogatóját, Vadai Ágnest pedig a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöki tisztségéből, úgy válaszolt: hallott ezekről a fejtegetésekről, hivatalos formában azonban nem találkozott ilyen javaslattal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?