Afrikai menedékkérők is segítik az olaszországi lavinában eltűntek utáni kutatást

Penne |

<p>Afrikai menedékkérők egy csoportja is csatlakozott szombaton azokhoz az önkéntesekhez, akik a lavina által betemetett szálloda romjai alatt rekedt emberek után kutatnak Olaszországban.</p>

"Két éve dolgoznak már vöröskeresztes önkéntesként, eddig főleg logisztikai feladatokban segítettek" - mondta el Enza D'Alessandro, a vöröskereszt szóvivője.

A főleg guineaiakból és szenegáliakból álló önkéntes csoport korábban Torinóban volt önkéntes, ahol szintén humanitárius munkát végeztek. A szóvivő elmondta, éppen most állítanak fel egy sátrat, ahol a romok alatt rekedtek után kutató mentők pihenhetnek, és az afrikai önkéntesek felváltva fognak dolgozni a sátorban, például főzni fognak.

"Nehéz, mert nem szoktunk hozzá az ilyen hideghez, és külföldiek is vagyunk, de ilyen az élet, és meg kell tennünk, amit tudunk, mert segíteni jó, különösen, ha valaki bajba jutott" - magyarázta az egyik afrikai önkéntes, a húszéves Barry Misbaou, aki Guineából érkezett Olaszországba.

Az Olaszország középső részén fekvő Rigopiano szállodát szerdán temette maga alá egy lavina, miután a térséget három közepes erősségű földrengés rázta meg. Még 23 embert keresnek a romok alatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?