Afganisztánban 153 médium fejezte be tevékenységét a tálib hatalomátvétel óta

Afganisztán k

Afganisztánban húsz tartományban 153 médiaorgánum fejezte be tevékenységét azóta, hogy a tálibok augusztus közepén átvették a hatalmat az országban – írta honlapján a TOLONews afganisztáni hírcsatorna, a szabad sajtót támogató szervezetek hétfői közlésére hivatkozva.

A szervezetek illetékesei szerint a megszűnt médiaorgánumok között rádióadók, tévécsatornák és sajtótermékek vannak. Megszűnésük legfőbb okai gazdasági és politikai jellegűek voltak.

Tisztségviselők rámutattak: további médiumok megszűnése várható, ha nem sikerül megoldani a pénzügyi válságot, és nem enyhítenek a rájuk vonatkozó korlátozásokon.

Maszrúr Lutfi, az Afganisztáni Nemzeti Újságíró Unió képviselője felszólította a nemzetközi szervezeteket: tegyenek lépéseket azért, hogy ne folytatódhasson ez a lesújtó trend. „Ellenkező esetben hamarosan vége lehet a sajtószabadságnak és más emberi és polgári szabadságjogoknak” – mondta Lutfi. Hasonlóan nyilatkozott Hudzsatulla Mudzsadadi, az Afganisztáni Újságíró Szövetség helyettes vezetője.

A Milma online rádió a megszűnt médiaorgánumok egyike. A rádióadót 2011-ben hozták létre, és politikai, kulturális, gazdasági, valamint sporteseményekkel foglalkozott. Főszerkesztője, Jakob Hán Manzúr gazdasági problémákkal és nem megfelelő munkakörnyezettel indokolta a bezárást. Manzúr elmondta a TOLONewsnak, hogy a Milmának 35 munkatársa volt, és 13 tartományban hallgatták.

Az afganisztáni szabad médiát támogató szervezetek szerint jelentősek a gazdasági problémák az országban, a korlátozások pedig nagy kihívás elé állítják a médiaorgánumokat.

A tálibok ezzel szemben azt mondják, hogy igyekeznek biztonságos környezetet teremteni a média számára, és az újságírók folytathatják a munkájukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?