A WHO illetékese az oltás felgyorsítására szólította fel az európaiakat

koronavírus-vakcina

Az oltás felgyorsítására szólította fel pénteken az európai kormányokat Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális vezetője az AFP hírügynökségnek adott interjújában.

Közös erővel fel kel gyorsítani az oltási kampányt, az egymással versengő gyógyszergyártó cégeknek is egységet kell mutatniuk a gyártási kapacitások növelésére irányuló erőfeszítésekben - hangoztatta a Koppenhágában székelő európai WHO-központ vezetője.

Az AFP felhívja a figyelmet arra, hogy Európai Unióban nehezen indult az oltási kampány, mind ez idáig az uniós lakosság mindössze 2,5 százaléka kapta meg az első dózist, miközben az Egyesült Államokban a Pfizer/BioNTech és a Moderna gyógyszergyártók által kifejlesztett vakcinák után engedélyeztetés alatt van a Johnson&Johnson oltóanyaga.

Ez utóbbinak két jelentős előnye van a többiekhez képest: egydózisú, és magasabb hőfokon tárolható, elég a hűtőben tartani, nem kell lefagyasztani. A Johnson&Johnson vállalta, hogy júliusig százmillió adagot gyárt le az Egyesült Államoknak. Az első klinikai tesztek arról tanúskodnak, hogy ez a vakcina 66 százalékos védelmet nyújtott a Covid-19 betegség mérsékelt és súlyos formái, illetve 85 százalékost a legsúlyosabb tünetek kialakulása ellen Aggodalomra ad azonban okot, hogy a védelem a Covid-19 betegség mérsékelt és súlyos formái ellen 72 százalékos volt az Egyesült Államokban, Dél-Afrikába pedig, ahol a vírus veszélyesebb törzse vált dominánssá, mindössze 57 százalékos hatékonyságot mutatott a beadást követő 28. napon.

A szakértők szerint ez arra utalhat, hogy a koronavírus új törzsei teljesen "megkerülhetik" a rendelkezésre álló vakcinák által kifejlesztett immunitást. Kluge is kételyeinek adott hangot azzal kapcsolatosan, hogy a december óta piacra kerülő oltóanyagok az új vírusvariánsok esetében is hatékonyak lesznek-e. "Ez nagy kérdés. Aggódom" - mondta.

Az AFP felhívja a figyelmet arra, hogy a vakcinarendelések és -szállítások szerte a világon felgyorsultak, Irán megkapta csütörtökön az első szállítmányt az orosz Szputnyik V vakcinából, és ugyanaznap a palesztinokhoz, Ciszjordániába is megérkezett az első szállítmány ugyanebből az oltóanyagból. A járvány által egyik leginkább sújtott ország, Peru pedig húszmillió dózist rendelt a Pfizertől, és a magát vírusmentesnek tartó Észak-Korea is mintegy kétmillió adagot kap.

Az Európai Uniót kritikák érték a lassú oltási kampány miatt. Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök csütörtökön azt mondta, hogy nyárra az uniós lakosság hetven százalékának a beoltását tűzték ki célul, de arra figyelmeztetett, hogy bizonyosan felmerülnek majd akadályok, gyártási problémák, és számolni kell a nyersanyagok vagy bizonyos vakcinakomponensek hiányával is.

Világszerte eddig legalább 82 országban és területen mintegy 105 millió dózis vakcinát adtak be, a vöröskereszt azonban megkongatta a vészharagot amiatt, hogy a szegényebb országok nem tudnak hozzájutni az oltásokhoz. A szervezet elemzése szerint a beadott vakcinák mintegy hetven százalékát a világ ötven leggazdagabb országában adták be, míg 0,1 százalékát az ötven szegényebben. Dzsagan Csapagajn, a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségnek (IFRC) nepáli főtitkára szerint ez azért aggasztó, mert igazságtalan, és elodázhatja, mi több, súlyosbíthatja a világjárványt. A szervezet 92,5 millió dolláros költséggel indított programot, hogy világszerte ötszázmillió embert oltson be a legveszélyeztetettebbek közül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?