A vuhani víruskutató laboratóriumba látogatott a WHO küldöttsége

who vuhan

A közép-kínai Vuhan víruskutató laboratóriumába látogatott szerdán az Egészségügyi Világszervezetnek a koronavírus-világjárvány eredetét kutató (WHO) szakértői küldöttsége, és neves virológusokkal találkozott.

A szakértők három és fél órát töltöttek a vuhani Virológiai Intézetben (WIV) amely kapcsán olyan összeesküvés-elméletek támadtak, amelyek szerint 2019 végén innen szabadult ki a járványt kiváltó vírus.

"Rendkívüli fontos találkozónk volt a WIV dolgozóival, köztük Si Cseng-ji víruskutatóval. Őszinte, nyitott megbeszélést folytattunk. Feltettük a kulcsfontosságú kérdéseket és megkaptuk a választ" - írta a Twitteren Peter Daszak brit zoológus, a küldöttség tagja.

A neves víruskutató régóta foglalkozik koronavírusokkal, amiért a "Bat Woman" (Denevér Asszony) ragadványnevet kapta, egyike volt azoknak, akik a Covid-19-betegséget kiváltó a SARS-CoV-2 nevű vírust tavaly először azonosították.

Számos tudós, közöttük Si is elutasítja azt a feltételezést, hogy a vírus a laboratóriumból szökött volna ki. Egyes szakértők viszont olyan találgatást is felvetettek, hogy a vadállatokban élősködő vírussal kísérletezhettek a laboratóriumban, hogy feltárják, veszélyes-e az emberre, és a személyzet egy fertőzött tagja révén került ki az intézetből.

Egyes kutatók szorgalmazták, hogy Kína tegyen közzé részleteket valamennyi, a laboratóriumban tanulmányozott koronavírus fajtáról, hogy lássák, melyik hasonlít nagyon a légzőszervi megbetegedést kiváltó SARS-CoV-2 nevű vírusra.

A WHO közölte, hogy a vuhani misszió tagjainak programja a kínai partnerek által szervezett látogatásokra korlátozódik, és az egészségügyi korlátozások miatt nem találkoznak a helyi közösség tagjaival.

Bár a világjárványt kiváltó új koronavírust először Vuhanban azonosították, Peking kétségbe vonta, hogy kínai eredetű lenne, azt is felvetette, hogy akár fagyasztott élelmiszerrel is az országba kerülhetett.

A szakértő küldöttség, amely januárban érkezett Vuhanba, kétheti karantén után két hétig végzi munkáját a közép-kínai városban, eddig több kórházat és azt a nagybani piacot is meglátogatta, ahonnan az első fertőzötteket jelentették.

Közben Genfben bejelentették, hogy a WHO kezdeményezésére létrehozott COVAX program keretében az Indiai Szérum Intézet nevű gyógyszergyár 1,1 milliárd adag, a brit-svéd AstraZeneca gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem, valamint a Novavax amerikai biotechnológiai cég által kifejlesztett védőoltást szállít egy új hosszú távú megállapodás keretében a COVAX részére.

Az ENSZ Gyermekalapjának, az UNICEF-nek az igazgatója, Henriette Fore közölte, hogy az oltásokat néhány év alatt szállítják adagonként mintegy 3 dolláros áron (888 forint) az alacsony és közepes jövedelmű országok számára.

A COVAX programot a GAVI Vakcinaszövetség, az WHO, a Bill és Melinda Gates Alapítvány összefogásával megalakított nemzetközi koalíció (Coalition for Epidemic Preparedness Innovations - CEPI) és az UNICEF vezeti.

Fore azt is bejelentette, hogy az UNICEF egyebek mellett 500 millió fecskendőt halmozott fel a következő hetekben kezdődő oltási kampányhoz.

A CEPI együttműködik a vakcinafejlesztőkkel, hogy felkészüljenek az elmúlt hónapokban megjelent fertőzőbb vírusmutációk miatti szükséges változtatásokra - mondta a sajtótájékoztatón Frederik Kristensen, a CEPI elnök-vezérigazgatója.

A Covid-19 elleni védőoltások méltányos elosztásán dolgozó COVAX vezetői azt is bejelentették, hogy a világszerte 337,2 millió adag vakcinát kívánnak kiosztani, többségében a fejlődő országokban az év első felében.

Ez a mennyiség 169 millió ember - azaz a COVAX-ban részt vevő 145 ország lakosságnak mintegy 3 százaléka - védetté tételére elegendő két oltással.

A COVAX az első két negyédévben az Indiai Szérum Intézet által gyártott 336 millió adag AstraZeneca/Oxford védőoltást kíván eljuttatni az érintett országokba, további 1,2 millió adag Pfizer-BioNTech vakcinát pedig az első negyedévben.

A szállítások február végén kezdődhetnek - közölte Ann Lindstrand, a WHO magas rangú oltási vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?