A venezuelai helyzet áll Pence latin-amerikai tárgyalásainak középpontjában

Washington |

<p>A venezuelai helyzet áll Mike Pence amerikai alelnök vasárnap kezdődött latin-amerikai körútjának középpontjában.</p>

Kevesebb mint két héttel kelet-európai körútja után Mike Pence alelnök újabb körútra indult: ezúttal hat nap alatt az Egyesült Államok négy közép- és dél-amerikai szövetségesét látogatja meg. Kolumbiában, Argentínában, Chilében és Panamában tárgyal.

Vasárnap délután Pence a Venezuelával határos Kolumbiába érkezett, ahol megbeszéléseket folytatott Juan Manuel Santos elnökkel. Bár a megbeszéléseken megvitatták a kolumbiai kormány és a Kolumbiai Fegyveres Erők (FARC) közötti, elemzők által ellentmondásosnak ítélt békemegállapodást, a közös sajtóértekezleten a két politikus elsősorban Venezueláról beszélt. 

A kolumbiai államfő kifejtette: közölte az amerikai alelnökkel, hogy az Egyesült Államoknak még csak gondolnia sem szabad katonai beavatkozásra Venezuelában. "Amerika a békesség földrésze, őrizzük is meg ilyennek" - fogalmazott Juan Manuel Santos. Az amerikai alelnök azonban nem zárta ki egyértelműen az esetleges katonai beavatkozást. Inkább azt hangsúlyozta, hogy Washington "a félteke szabad nemzeteivel együtt" azon kíván majd fáradozni, hogy a venezuelai elnökre nyomást gyakorolva érjék el a demokrácia helyreállítását az országban.

"Venezuela a diktatúra felé halad, de az Egyesült Államoknak sok lehetősége van a válaszadásra" - fogalmazott a közös sajtóértekezleten Mike Pence, leszögezve, hogy az amerikai kormányzat változatlanul lehetségesnek tartja a válság békés rendezését. Hozzátette: Washington nem fogadja el egy diktátor felbukkanását a dél-amerikai országban, s várhatóan új szankciókat foganatosít majd Venezuela ellen.

Bejelentette azt is, hogy a kolumbiai elnökkel folytatott megbeszélésein meg is vitatták a további - várhatóan gazdasági - szankciók részleteit.

Pence látogatása előtt a kolumbiai külügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben elutasította a Donald Trump amerikai elnök által még pénteken említett esetleges "katonai megoldást" Venezuelában. Trump pénteki megjegyzését jó néhány más latin-amerikai ország is - köztük Kolumbia, Mexikó és Peru - közleményben ítélte el.

Az amerikai alelnök Kolumbiából Argentínába, Chilébe, végül Panamába utazik.

Washingtonban vasárnap egymásnak ellentmondó nyilatkozatok születtek Venezueláról. Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó az ABC televízióban arról beszélt, hogy a Trump-adminisztráció szeretne részt venni a venezuelai helyzet megoldásában, de nem fejtette ki, hogy milyen konkrét terveik vannak. Utalt viszont arra, hogy további szankciók várhatóak. "Az elnök mindig minden megoldással számol" - szögezte le McMaster. Mike Pompeo, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója viszont a Fox televízióban leszögezte: a katonai beavatkozás lehetőségének megemlítésével Trump csak reménységet akart önteni a venezuelaiakba. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?