A Vatikán 251 állítólagos pedofilt vizsgál a spanyol katolikus egyháznál

29 évet kapott a pedofil pap

„Az egyház széleskörű, Spanyolországban példátlan vizsgálatot indított 251 klerikus és több laikus szervezet ellen, akiket kiskorúak szexuális zaklatásával gyanúsítanak" – közölte az El País spanyol napilap.

Az El País hozzátette, hogy olyan esetekről van szó, amelyeket ők már három éve vizsgálnak. Továbbá közölték, hogy a Vatikán csak azután kezdett vizsgálódásba, miután december 2-án megkapták a napilap nyomozati eredményeiről szóló jelentést, amelyet 1943 és 2018 között feljegyzett tanúvallomások alapján készítettek el.

A spanyol püspöki konferencián vasárnap az egyháziak megismételték "elkötelezettségüket és hajlandóságukat, hogy minden visszaéléssel kapcsolatos ügyben vizsgálatot folytassanak". Kifejezték azt a kívánságukat is, hogy "bátorítsák" az ilyen cselekmények áldozataiat.

(br)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?