A vártnál kevesebb sárgamellényes tüntetett, Párizsban incidensek történtek

tüntetés franciaország

Több hónap szünet után a francia kormányellenes sárgamellényes tiltakozók szombaton több nagyvárosban is felvonultak, de a vártnál kevesebben voltak. Párizsban mintegy ezer ember tiltakozott, többen összecsaptak a rendőrökkel.

A vártnál kevesebben vettek részt a francia utcákon a csaknem két évvel ezelőtt kezdődött, vezető nélküli elitellenes mozgalom újabb tiltakozónapján.

A rendőrség 4-5 ezer sárgamellényesre számított Párizsban, de alig ezer, elsősorban a radikálisabb maghoz tartozó tiltakozó jelent meg két külön csoportban.

Délelőtt a XVII. kerületi Wagram térről indult egy menet, amelynek mentén többen összecsaptak a rendőrökkel. Többen kukákat borítottak, buszmegálló-tartozékokat, valamint gépkocsikat borogattak és gyújtottak fel. A rendfenntartók könnygázzal oszlatták szét azokat, akik nem az engedélyezett útvonalon haladtak a békésen tiltakozókkal.

A közrend megzavarásának kockázatára hivatkozva Didier Lallement párizsi prefektus már előzetesen minden sárgamellényes gyülekezést betiltott a kormányzati hivatalok és a nemzetgyűlés közelében, valamint a Champs-Elysées sugárúton, ahol már számos alkalommal rendbontásba torkollott a tüntetők felvonulása. Ez utóbbi helyekre nagy számban vonultak ki a rendőrök, a kirakatokat pedig elbarikádozták a bolttulajdonosok.

 "A mozgalom halott, kimondom egyértelműen, azért vagyunk itt, mert nincs vesztenivalónk" - mondta egy 43 éves tiltakozó a francia hírügynökségnek.

A rendőrök folyamatosan igazoltatták az embereket már a menet elindulása előtt.

A rendőrség tájékoztatása szerint délután 4 óráig 222 embert állítottak elő, 35-en helyszíni bírságot kaptak, 84-et pedig őrizetbe is vettek azért, mert szúróeszközt, kést, csavarhúzót, nyilat, ollót, vágóeszközöket vagy a teljes arcot eltakaró maszkot találtak náluk.

Egy második, a belvárosi Tőzsde térről induló pár száz fős menet "a hűtőszekrény méltányos megtöltéséért" és "az ég holnap sárga lesz" feliratú táblák alatt tüntetett.

"A mai megmozdulás egyben teszt is a folytatáshoz, de a mozgalom nem fulladt ki" - vélték a magukat antikapitalistának, rendszerellenesnek és volt hippinek mondó nyugdíjas sárgamellényesek, akik az ország keleti részéből érkeztek a tüntetésre.

A fővároson kívül Marseille-ben, Toulouse-ban, Lyonban, Lille-ben, Nantes-ban, Nizzában, Bordeaux-ban, Strasbourgban és több kisebb városban is szerveződtek megmozdulások, de a déli nagyvárosokban a rendőrség a koronavírus-járvány erősödése miatt betiltotta a felvonulásokat.
    Az elitellenes állampolgári tiltakozássorozat 2018 novemberben kezdődött a résztvevők által igazságtalannak tartott szociális és adópolitika ellen. A sárgamellényesek szombatonként tüntettek rendszeresen Emmanuel Macron elnök és centrista kormányának reformintézkedései ellen a nagyvárosokban és a közutak körforgalmaiban. A mozgalom szociális és intézményi követeléseiről rendezett nemzeti vitasorozat, majd a 2019. május végi európai parlamenti választások után a kormány módszerváltást, nagyobb szociális érzékenységet, az energetikai átállás felgyorsítását és adócsökkentést is hirdetett. A tüntetések 2018 végi csúcspontjához képest, amikor mintegy 300 ezren vonultak az utcákra, jelentően leapadt a nemritkán erőszakba forduló megmozdulásokon a résztvevők száma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?