Budapest. Több kurátor is azt javasolja a nemzeti jelképeket szabályozó szakértői bizottságnak, hogy a koronát a parlamentből szállítsák át a budai Várba. Az új helye lehet a Sándor Palota, de lehet a Honvédelmi Minisztérium egykori, a palotával szemben található épülete is.
A Várba vinnék a Szent Koronát
Budapest. Több kurátor is azt javasolja a nemzeti jelképeket szabályozó szakértői bizottságnak, hogy a koronát a parlamentből szállítsák át a budai Várba. Az új helye lehet a Sándor Palota, de lehet a Honvédelmi Minisztérium egykori, a palotával szemben található épülete is. A nemzeti jelképeket szabályozó bizottság, amelyet Glatz Ferenc vezetésével a miniszterelnök hívott életre, január 20-25-e között tartja első ülését. A Magyar Hírlap szerint a Sándor Palota szomszédságában egy nemzeti Kincsestár is létrejöhet, ahol a legbecsesebb történelmi és kulturális ereklyéket állítanák ki. (MH)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.