A választási bizottságok fele nem működik Kelet-Ukrajnában

Kijev |

<p>&nbsp;A kijevi vezetés elismerte, hogy a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megye egyes területein nem fogják tudni lebonyolítani vasárnap az előre hozott elnökválasztásokat. A belügyminisztérium szombati közlése szerint a szeparatisták miatt a helyi választási bizottságoknak a fele nem működik a két megyében.</p>

Volodimir Hrinyak, a belügyminisztérium közbiztonsági osztályának vezetője közölte, hogy a Donyeck megyei 22 körzeti választási bizottságából 9, a Luhanszk megyei 12-ből pedig 8 nem működik. A szakadárok több területen megszállták a választási bizottságok épületeit, elkobozták a dokumentumokat és a pecséteket, megfenyegették a testületek tagjait. 

Súlyos a helyzet a megyeközpontban, Donyeck városában, továbbá északon Kramatorszkban, Szlovjanszkban és Horlivka környékén, valamint délen Mariupolban. Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök szombaton üzenetet intézett a választókhoz, arra kérve őket, hogy "meggyőződésük és lelkiismeretük" szerint szavazzanak. "Holnap megmutatjuk a világnak, de elsősorban magunknak, hogy nem lehet bennünket megfélemlíteni, mi és csak mi döntjük el, hogyan építsük otthonunkat, és miként gazdálkodjunk benne" - hangoztatta a kormányfő. 

Olekszandr Turcsinov ügyvivő államfő is felhívta a választókat, hogy menjenek el szavazni. Szavai szerint az elnökválasztással lezárul az új hatalom megalakításának időszaka. Szombattól életbe lépett a kampánycsend, amely vasárnap helyi idő szerint este nyolcig, azaz urnazárásig tart. Ez idő alatt tilos bármely jelölt mellett agitációt folytatni, választási szórólapokat osztogatni, nagygyűlést tartani. A szavazócédulákon 21 elnökjelölt neve szerepel majd. Közülük négyen visszaléptek, de túl későn jelezték, ezért nevük rajtamaradt a szavazólapokon.  

A választás napján két exit poll is készül: egy televíziós, amelyet négy ukrán tévécsatorna urnazárás után egy időben hoz nyilvánosságra, és egy úgynevezett nemzeti felmérés, amelyet három neves közvélemény-kutató, a Razumkov intézet, a Demokratikus Kezdeményezések nevű alapítvány és a kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) készít. A választásokon a közrend biztosításában részt vesz a Nemzeti Gárda több mint 5100 tagja is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?