A vajdasági magyar pártok üdvözölték a Fidesz győzelmét

Belgrád/Újvidék |

<p>A vajdasági magyar pártvezetők az Újvidéki Rádiónak nyilatkozva üdvözölték a Fidesz választási győzelmét.</p>

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke nyilatkozatában "jó végkifejletnek" nevezte az eredményeket.
Több belgrádi lap ugyanakkor idézte kedden a legnagyobb vajdasági magyar párt elnökének nyilatkozatát, amelyből kiderül, hogy a politikust aggasztják a magyarországi parlamenti választások lehetséges negatív következményei.
"Azt kívánom, hogy a magyarországi politikai porondon ne hangozzanak el olyan megnyilatkozások, amelyek kárt okozhatnak a Szerbiában élő magyaroknak" - mondta Pásztor István. Egyúttal leszögezte: pártja azt sem szeretné, ha egy kalap alá vennék a szélsőjobboldali Jobbik pártnak a múltra vonatkozóan vallott álláspontjával. A Jobbik vezetői korábban megkérdőjelezték az 1920-as békeszerződést, amelynek következtében Magyarország elveszítette területének kétharmadát.
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt vezetője az Újvidéki Rádiónak nyilatkozva azt mondta a választási eredményekkel kapcsolatosan, hogy pártja "ezt várta". A pártelnök nagy elégedettséggel szólt arról, hogy az anyaországi magyarok többsége – ezt mutatják szerinte az eredmények – nemzetben gondolkodik.
Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke ugyancsak a nemzetben gondolkodás tényét emelte ki, s kifejezte meggyőződését, hogy az új kormány jobban gondját viseli majd a határon túli nemzetrészeknek, mint az eddigi.
Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke nagy örömének adott hangot a Fidesz választási győzelmét illetően. Arra hívta fel a figyelmet, hogy amikor a Fidesz volt kormányon, akkor "minden másként - jobban - működött".
László Gyula, a Magyar Remény Mozgalom vezetője ugyancsak nagy elégedettséggel nyugtázta a változást a magyarországi politikai porondon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?