A tálibok megtorlással fenyegetnek minden lázadót

Afganisztán k

A tálibok szóvivője arra figyelmeztetett hétfőn, hogy keményen meg fognak torolni mindenféle esetleges lázadást az ország új vezetése ellen.

Zabihullah Mudzsáhid a sajtótájékoztatóján azt mondta: „Az iszlám emirátus nagyon érzékeny a lázadásokat illetően. Bárki is próbálna ellenállást szítani, azt keményen megtorolják”.

Hozzátette azt is, hogy az utóbbi húsz évben kialakított afgán fegyveres erők tagjait arra kérik, hogy csatlakozzanak a tálibok vezetése alatt álló új biztonsági erőkhöz.

A tálibok nem sokkal korábban bejelentették, hogy elfoglalták az eddig ellenállást tanúsító Pandzsír tartományt, ezzel Afganisztán teljes területe immár az övék. Az augusztus 15-i hatalomátvétel óta Pandzsír volt az utolsó tartomány, amely szembeszállt a tálibokkal, és ahol az afgán hadsereg és különleges erők maradékaiból, valamint a helyi milíciákból ellenállást szerveztek.

A pandzsíri Nemzeti Ellenállási Front (NRF) nem sokkal a radikálisok bejelentése után egy Twitter-üzenetben jelezte, hogy folytatni fogják a tálibok elleni küzdelmet. A pandzsíri ellenállást vezető Ahmed Maszúd közölte, hogy fegyveresei továbbra is tartják a Pandzsír-völgy „stratégiai pozícióit”.

„Ha bárki fegyvert ragad, és újabb ellenállást szervez, akkor azt mindenképpen az ellenségünknek tekintjük. A háborúnak vége, az ország kilábalt a válságból. Eljött a béke és az újjáépítés ideje. Az emberek támogatására van szükségünk” – hangoztatta Zabihullah Mudzsáhid újságírók előtt.

A szóvivő megígérte a Pandzsírban élőknek, hogy garantálják a biztonságukat, és nem éri őket hátrányos megkülönböztetés. Biztosított arról is, hogy az áramszolgáltatást és a kommunikációs hálózatokat is haladéktalanul helyreállítják a tartományban.

A leendő kormány összetételét a szóvivő szerint a következő napokban fedik majd fel.

Az ezzel kapcsolatos utolsó döntések is megszülettek már, még technikai problémákon dolgozunk – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy amint azok megoldódnak, bemutatják a tálib kormány tagjait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?