<p>Pesavár. Ezt a tálibok ígérték azzal a 14 éves kislánnyal kapcsolatban, akit kedden lőtt fejbe két barbár fegyveres. A merénylet nagy hazai – pakisztáni –, valamint nemzetközi felháborodást keltett, politikai szempontból mindenképpen nagy öngólt lőtt az iszlamista mozgalom.</p>
A tálibok akkor is levadásszák, ha túléli
ÖSSZEFOGLALÓ
Ihszanulla Ihszán, a Pakisztáni Tálibok Mozgalmának (TTP) szóvivője azt mondta, aki kampányt folytat az iszlám és a saría (iszlám törvénykezés) ellen, annak meg kell halnia, bár ő maga nem hisz a nők elleni támadásokban. Hozzátette, a lány fiatal kora sem lehet mentség.
Pakisztáni civil és katonai orvosokból álló csapat repült tegnap az északnyugat-pakisztáni nagyvárosba, Pesavárba, hogy megállapítsa: kell-e külföldi kezelésben részesíteni a kislányt, akit a tálibok súlyosan megsebesítettek – közölte egy magas rangú katonai illetékes.
Malala Juszufzai nemzetközi hírnévre tett szert a tálibok rémtetteit bemutató blogjával, valamint azzal, hogy síkraszállt a lányok oktatáshoz való jogáért. Kedden éppen felszállt az iskolabuszra a tanítási nap végén, amikor a TTP két tagja tüzet nyitott rá a Szvat-völgybeli Minagóra városában. A kislányt a fején és a nyakán érte találat, de csodával határos módon túlélte a támadást.
Helyi orvosok először azt állapították meg, hogy nincs életveszélyben, de a pesavári kórházban, ahová beszállították, az orvosok már válságosnak ítélték az állapotát. Mint mondták, a következő három-négy nap folyamán dől el, túléli-e a támadást. A PIA pakisztáni légitársaság egy Boeing 737-es gépe készenlétben áll a pesavári reptéren, arra az esetre, ha a lányt külföldre kellene szállítani; az úti cél valószínűleg Dubaj lenne. Szervezetek és magánszemélyek is jelezték: készek fizetni Malala Juszufzai gyógykezelésének költségeit.
Az orvosok tegnap bejelentették: eltávolították a páciens testéből a lövedéket, amely a koponyáját találta el, majd a vállában elakadt.
Malala Juszufzai azután kezdett el a tálibok ellen kampányolni, hogy a kormány néhány éve tűzszünetet kötött velük, és tulajdonképpen átadta nekik a Szvat-völgy irányítását. Az iszlamisták ezután bíróságokat állítottak fel, helyieket végeztek ki, és bezárták a lányiskolákat. Juszufzai blogbejegyzései a BBC televízió honlapján is megjelentek, tevékenységéért megkapta a civileknek adható legmagasabb kitüntetést a pakisztáni kormánytól, és több nemzetközi díjjal is kitüntették.
Victoria Nuland washingtoni külügyi szóvivő rögtön gyáva cselekedetnek minősítette a támadást és barbárságnak a gyerekek elleni erőszakot. Az Amnesty International szerint „a támadás érzékelteti azt az igen veszélyes légkört, amelyben az emberi jogok harcosai tevékenykednek Északnyugat-Pakisztánban, ahol a női aktivisták állandó félelemben élnek”. (MTI, SITA, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.