A Tahrír téren megindult a közlekedés

Kairó |

<p>Megindult vasárnap a közlekedés az egyiptomi főváros, Tahrír terén, a Hoszni Mubarak elnököt elűző népfelkelés központjában, a hadsereg ugyanakkor távozásra szólította a területen maradt néhány száz tüntetőt.</p>

A téren megindult a közlekedés, csupán azon a helyen nincs forgalom, ahol a tüntetői csoport tartózkodik. A tiltakozók száma jelentősen lecsökkent a 18 napig tartó megmozdulásokon tapasztaltakhoz képest.

A téren folytatódott az előző nap megkezdett rendrakás és romeltakarítás. Több száz katona igyekezett kiszorítani a tér központjában lévő sátortáborban maradt tiltakozókat.

Mohamed Ibrahim Musztafa Ali, a katonai rendőrség parancsnoka közölte:"Nem szeretnének látni egyetlen ülő tüntetőt sem a téren hétrfőtől". Ezzel egy időben a katonák megkezdték a sátrak elbontását.

A reggeli incidens nem tartott sokáig, de a hadsereg fellépése, amihez több tucatnyi katonai rendőr is segítséget nyújtott, megosztotta a tiltakozókat, akik korábban maguk felügyelték a teret. Egyesek azt mondták a katonáknak, hogy követelik jogaikat a téren.

Annak ellenére, hogy Hoszni Mubarak távozásával teljesült a tüntetők fő követelése, sokan közölték, addig maradnának a téren, amíg az államfőtől a hatalmat átvevő legfelső katonai tanács - ígéretéhez híven - megteremti az átmenetet a polgári kormányzáshoz és a demokráciához. 

A tüntetők a mintegy 30 éve érvényben lévő rendkívüli állapot feloldását, az összes politikai fogoly szabadon engedését, a szabad és tisztességes választások megtartását követelik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?