A szíriai légierő egy menekülttábort bombázott

Ammán |

<p>A szíriai légierő helikopterei egy menekülttábort bombáztak a jordániai határ közelében szerdán, a támadásban legalább húsz ember meghalt, az áldozatok között számos nő és gyerek volt - közölték a tábor lakói és ellenzéki aktivisták.</p>

A beszámolók szerint a Bassár el-Aszad elnökhöz hű hadsereg robbanóanyagokkal töltött hordókat dobott a sadzsrai táborra, amely a két ország közötti határtól mindössze két kilométerre található. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű, londoni székhelyű civil szervezet értesülései szerint a legfiatalabb áldozat egy négyéves kislány volt. A bombázásban hét ember, köztük három nő megsebesült. Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója arról számolt be, hogy az összes áldozat civil volt.

"A nők hisztérikusan jajveszékeltek, amikor meglátták a földön halott gyerekeiket" - mondta a település egyik lakója, aki a hajnali rajtaütést követően segített elszállítani a holttesteket. Az utóbbi hónapokban a dél-szíriai harcok fokozódásával családok százai kerestek menedéket a dél-szíriai harcok elől a határhoz közeli településen. Jordánia tavaly lezárta a határt, miután szíriai menekültek százezrei árasztották el az országot, és a jordániai hatóságok most már csak igen korlátozott számban fogadnak be menekülteket. A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkolló szíriai felkelés halálos áldozatainak száma már meghaladja a 162 ezret.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?