A Skót Nemzeti Párt mindent megtesz a konzervatívok kormányalakításának ellehetetlenítéséért

London |

<p>A Skót Nemzeti Párt (SNP) mindent megtesz a Theresa May brit kormányfő vezette Konzervatív Párt kormányalakításának ellehetetlenítéséért - mondta Nicola Sturgeon skót tartományi miniszterelnök pénteken.</p>

"Együtt fogunk működni a többiekkel, hogy a konzervatívok ne kerülhessenek a kormány közelébe" - hangsúlyozta. "Mindig mondtuk, hogy szívesen összefognánk másokkal egy tisztességesebb ország felépítéséért."

Sturgeon úgy vélekedett, hogy az előrehozott választások nyomán May az alsóházi abszolút többséggel együtt hitelességét is elvesztette.

A skót függetlenségpárti SNP-nek is rosszkor jött a szavazás: 56 parlamenti mandátumából 21-et veszített el a választáson, ami önvizsgálatra készteti a második függetlenségi népszavazásra készülő Sturgeont. A tartományi vezető csalódásnak nevezte az eredményeket, miután két évvel korábban pártja elsöprő győzelmet aratott Skóciában. Akkor a tartománynak biztosított 59 helyből 56-ot az SNP söpört be, és a Munkáspárt, a Konzervatív Párt, illetve a Liberáldemokrata Párt csak egy-egy képviselőt küldhetett innen a 650 fős brit parlamentbe. Most a második függetlenségi népszavazás ellen kampányoló konzervatívok 13, a munkáspártiak 7, míg a liberáldemokraták 4 mandátumot szereztek.

Sturgeon pénteken azt mondta: a konzervatívoknak fel kellene hagyniuk a kemény Brexitre vonatkozó terveikkel. May, akinek Konzervatív Pártja az előrehozott választás előtt 17 mandátumos többséggel rendelkezett a törvényhozásban, annak reményében írta ki a szavazást, hogy június 19-étől kezdődően még jelentősebb fölényben tárgyalhatja meg a 27-ekkel Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból.

Ugyancsak a kemény Brexit elvetését követelte közleményében Leo Varadkar ír kormányfő-jelölt is. Szerinte a kemény Brexit elutasítottságát tükrözi az, hogy May pártja elveszítette abszolút többségét az alsóházban. A kormányzó Fine Gael új vezetője emellett úgy véli, hogy a választások eredménye lehetőséget jelent Írország számára. Varadkar közölte: mindent megtesz annak érdekében, hogy Nagy-Britannia zökkenőmentes és következetes tárgyalásokat követően távozzon az Európai Unióból. A Brexit-tárgyalásoknak júniusban kellene megkezdődniük. Varadkar Enda Kenny ír miniszterelnököt váltja a kormányfői tisztségben egy jövő heti parlamenti szavazás után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?