A román parlament nem fogadta el Croitoru kormányát

Bukarest |

<p>Lucian Croitoru kijelölt miniszterelnöknek nem sikerült elfogadtatnia kormányát szerdán a román parlamenttel.</p>

A szenátus és a képviselőház együttes ülésén 250 honatya szavazott ellene, csak 189-en voksoltak mellette (egy szavazat érvénytelen volt). Ahhoz, hogy az új összetételű csapatot be lehessen iktatni hivatalába, legalább 236 szavazatra lett volna szükség a 471 tagú törvényhozó testületben. A szavazás pillanatában 458 parlamenti tag volt jelen, közülük csak 440-en éltek szavazati jogukkal. 
    Az eredmény várható volt, mivel a Traian Basescu által kormányalakításra kijelölt bankembert eleve nem támogatta a parlamentben 65 százalékos többséget élvező ellenzék, vagyis a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Ez utóbbiak továbbra is ragaszkodnak Nagyszeben német ajkú polgármesterének, Klaus Johannisnak a személyéhez.
    Croitoru a Román Nemzeti Bank (BNR) elnökének tanácsadója, tapasztalt bankember. Kormányának összeállításakor ügyelt arra, hogy szakértők és politikusok egyaránt felkerüljenek a kormánylistára, bár az utóbbiak csak a Basescut támogató Demokrata Liberális Párt (PD-L) soraiból kerültek ki.
    A névsort már két héttel ezelőtt bemutatta a parlamentnek, de az illetékes szakbizottságok a javasolt kormánytagok meghallgatása után szinte mindegyiket "alkalmatlannak" találták. Az érintettek nyilatkozataikban kifejtették: nem szakmai, hanem politikai okokból utasították el személyüket.
    Ilyen formán a mostani plenáris ülésen valóban nem sok illúziót dédelgethetett a kormányalakításra kijelölt Croitoru. Hiába hivatkozott a gazdasági válságból eredő nehézségekre, arra, hogy szerinte a politikailag ingatag  helyzet elhúzódásával az ország jelenlegi, 3,5 milliárd eurós forrásigénye 5 milliárdosra nőne, mivel a reformok elmaradása miatt sem a Nemzetközi Valutaalap (IMF), sem az Európai Unió nem folyósítja az esedékes hitelrészletet.
    Az ellenzéki pártok viszont azzal érveltek, hogy Basescu nem hagyhatja figyelmen kívül a parlamenti többség akaratát, Croitorunak ezért eleve vissza kellett volna lépnie. Mircea Geoana szociáldemokrata pártelnök a szavazás után bejelentette: ismételten fel fogja szólítani az államfőt, hogy Johannist bízza meg kormányalakítással.
    Az alkotmányos játékszabályok szerint Basescunak most újabb személyt kellene felkérnie kormányalakításra. Nem köti semmiféle határidő, ezért senki nem is tudja, meddig tart még a kormányválság. Addig is a helyén marad Emil Boc korábban megbuktatott, most csupán ügyvivőként működő kormánya. Mihelyt az államfő megbízást ad valakinek, Croitoruhoz hasonlóan neki is tíz nap áll majd rendelkezésre ahhoz, hogy összeállítsa kormánya névsorát, ezt követően neki is bizalmi szavazást kell kérnie a parlamentben. Ha ő is "elvérzik", továbbra is a Boc-kormány marad hivatalban.
    Az alkotmány szerint azonban a második kormányalakítási kudarc már a parlament feloszlatását is lehetővé teszi, és akkor az államfő új választásokat írhat ki. Basescu azonban ezt egyelőre azért nem teheti meg, mert - ugyancsak az alkotmány értelmében - az államfő a mandátumának lejártát megelőző hat hónapban nem eresztheti szélnek a törvényhozó testületet. A várhatóan december 6-án, a második fordulóval befejeződő államfőválasztás győztese azonban - ez lehet akár Basescu is - már kiírhatja az új választásokat, ha szükségét látja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?