A pápa szerint Európának politikailag és erkölcsileg is meg kell erősödnie

ferenc pápa

Európa politikai és erkölcsi megerősödését szorgalmazta Ferenc pápa a La Repubblica című olasz napilapban nagycsütörtökön megjelent interjújában.

A katolikus egyházfő szerint a kontinensen sokan csak rituáléiban, és nem "szívükkel és lelkükkel" élik meg a vallást. A vallásosság elsősorban Dél-Amerikában, Észak-Amerika egyes részein, Ausztráliában és Afrikában erős - tette hozzá.

"Európának politikailag és morálisan is erősödnie kell" - mondta. Figyelmeztetett az Európában élő szegényekre és a migránsokra, akikkel törődni kell. Afrika is segítségre szorul, nagy a szenvedés a kontinensen - fogalmazott. "Innen hurcolták el a rabszolgák tömegeit, fájdalommal megterhelten" - emlékeztetett.

Ferenc pápa szerint napjainkban különösen fontos a nevelés. "A fiatalok dolgozni akarnak, a munka azonban önmagában nem elegendő" - jelentette ki, hozzáfűzve, hogy ugyanilyen fontos "a felebarátaink, a családunk és a városunk iránti szeretet érzésének megteremtése". "De mindenekelőtt a felebarátok iránti szeretetet hangsúlyozom" - tette hozzá.

Az interjúban az 1976 óta működő újság egyik alapítója, Eugenio Scalfari forradalmárként említette a pápát. "Megtiszteltetés számomra, hogy így jellemeznek" - válaszolta az egyházfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?