A nyolc kulcsfontosságú állam közül ötben Obama vezet

<p>Az amerikai elnökválasztás kimenetele szempontjából legfontosabb nyolc állam közül ötben Barack Obama demokrata párti elnökjelölt vezet a választás előtti utolsó órákban végzett, legfrissebb közvélemény-kutatás eredményei szerint.</p>

A Reuters hírügynökség és a Zogby amerikai közvélemény-kutató intézet közös véleményszondázásának kedden nyilvánosságra hozott eredménye szerint a legnagyobb figyelemmel kísért két államban is a demokrata jelölt vezet, Floridában 1 ponttal, Ohióban pedig 2 ponttal. Valamelyest csökkenti ennek az értékét, hogy Obama előnyének mértéke mindkét esetben a felmérés 4,1 százalékos hibahatárán belül esik.

Nem az dönt az elnök kilétéről, hogy ki kapja a legtöbb szavazatot országosan, hanem hogy ki szerez többséget az 538 fős elnökválasztó  testületben (elektori kollégiumban). Mind az ötven államnak, valamint Washington szövetségi fővárosnak és környékének (District of Columbia) van képviselője ebben a testületben. Minden államnak annyi elektora van, ahány szenátora és képviselője az Egyesült Államok kongresszusában.

Washington szövetségi fővárosnak és környékének annyi elektora van, amennyi a legkisebb lélekszámú államnak. Maine és Nebraska kivételével minden állam összes elektora arra a jelöltre adja szavazatát az elnökválasztó testületben, aki az adott államban a legtöbb szavazatot szerezte. (Maine és Nebraska ettől eltérő, bonyolult rendszert alkalmaz, amely elvileg lehetővé teszi, hogy az állam elektori szavazataiból az összes jelölt részesedhessen.) Legalább 270 elektori szavazatot kell megszerezni a Fehér Ház meghódításához.

Az alábbiakban közöljük néhány, a végeredmény szempontjából különösen fontos államról, hogy hány elektora van, és miként állt ott a verseny a szavazás előtt Obama és republikánus párti ellenfele, John McCain között:

A 27 elektori szavazattal rendelkező Florida klasszikus "ingadozó állam", ahol mindig sok a bizonytalan, utolsó pillanatban döntő szavazó. 2000-ben sokáig vitatták a szoros floridai választási eredményt, amely végeredményben országosan is eldöntötte az elnökválasztás kimenetelét George Bush republikánus jelölt javára. Sok ott az idős szavazó, akikről feltételezik, hogy inkább McCain felé hajlanak, ám a két legutóbbi közvélemény-kutatás mégis Obama előnyét mutatta, még ha csak minimális, 1-3 százalékos szinten is.

Hasonlóan fontos állam Pennsylvania a maga 21 elektori szavazatával; a két legutóbbi véleményszondázás ott Obama 9-10 százalékos előnyét mutatta.

A 20 elektorral rendelkező Ohióban is Obama vezet, de korántsem olyan meggyőzően, mint Pennsylvaniában. A Reuters/Zogby felmérés szerint két százalék az előnye, de ez az érték is belül van a felmérés hibahatárán. Ebben az államban dőlt el végső fokon a 2004-es elnökválasztás; Bush 120 ezerrel több szavazatot kapott Ohióban, mint John Kerry akkori demokrata párti elnökjelölt, s ezzel megkaparintotta a húsz ohiói elektor szavazatát.

A 15 elektori szavazattal rendelkező Észak-Karolinában is kiélezett a verseny. A republikánus Bush meglehetősen nagy különbséggel győzedelmeskedett ott 2004-ben Kerry felett, annak ellenére, hogy az akkori demokrata párti alelnökjelölt, John Edwards maga is észak-karolinai. A lakosság mintegy ötödrésze azonban fekete bőrű, és ez esélyt ad Obamának. Az a körülmény is kedvezhet neki, hogy a legutóbbi elnökválasztás óta nagy tömegek költöztek máshonnan Észak-Karolina fejlett iparral és szolgáltatóiparral bíró városi térségeibe. A két legutóbbi közvélemény-kutatási eredményből nem lehet sok mindenre következtetni a várható eredményt illetően, mert az utolsó előtti felmérés McCain, az utolsó pedig Obama 1 százalékos előnyét mutatta ki.

A 13 elektorral rendelkező Virginia 1964 óta egyszer sem szavazott demokrata párti jelöltre, ám a legutóbbi Reuters/Zogby közvélemény-kutatás Obama hét százalékos előnyét jelezte.

Indiana 11 elektorral rendelkezik. Hagyományosan republikánus párti állam, utoljára 1964-ben fordult elő, hogy a demokrata jelölt győzött Indianában. Obama azonban nagy pénzeket fektetett indianai kampányába, és elképzelhető, hogy ez meghozza a gyümölcsét, még akkor is, ha a Reuters/Zogby közvélemény-kutatás kedden nyilvánosságra hozott eredményei McCain ötszázalékos előnyét jelzik ebben az államban.

Missouri is 11 elektort mondhat magáénak. A városok ott jobbára demokrata pártiak, a falusi térségek inkább konzervatív republikánusok. Azok közé az államok közé tartozik, amelyekben különösen szoros a verseny; két új véleményszondázás döntetlen állást mutatott ki a demokrata és a republikánus jelölt között.

A kilenc elektori szavazattal bíró Coloradóban a legutóbbi négy közvélemény-kutatás Obama 4-7 százalékos előnyét jelezte. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?