A NATO szerint Oroszország vegyi fegyverek bevetését tervezheti

Jens Stoltenberg

Előfordulhat, hogy Oroszország vegyi fegyverek bevetését tervezi Ukrajnában – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Welt am Sonntag című német vasárnapi lapnak.

A harminc európai és észak-amerikai országot összefogó védelmi szövetség szervezetének főtitkára nyomatékosan figyelmeztette Oroszországot, hogy ne merje támadni Ukrajnát tömegpusztító fegyverekkel. Mint mondta, Moszkva „abszurd állításokat” tett vegyi és biológiai fegyverek előállítására szolgáló ukrajnai laboratóriumokról, és „most, hogy ezek a hamis állítások elhangzottak, ébernek kell lennünk, mert lehetséges, hogy a hazugságok leple alatt éppen Oroszország tervezhet műveleteket vegyi fegyverekkel”.

Rámutatott, háborús bűncselekmény lenne, ha Oroszország vegyi fegyvereket is bevetne Ukrajna ellen. Hozzátette, hogy a Kreml „hamis ürügyeket talál ki, hogy megpróbálja igazolni a megmagyarázhatatlant”.

Jens Stoltenberg ismét felszólította a moszkvai vezetést, hogy állítsa le az ukrajnai inváziót. Mint mondta, üzenete Vlagyimir Putyin orosz elnöknek „világos: vessen véget ennek a háborúnak, vonja vissza összes csapatát és kötelezze el magát a diplomácia mellett”.

Hozzátette, hogy az eddiginél is durvább erőszaktól tart. „Ukrajna népe bátran és elszántan ellenáll az inváziónak, de a következő napok valószínűleg még nagyobb megpróbáltatásokat hoznak” – mondta.

A NATO főtitkára ismét kizárta a szövetség beavatkozását az ukrajnai háborúba. A NATO védelmi szövetség, nem keresi a bajt, nem akar összecsapni Oroszországgal. Ezért egy NATO-által felügyelt ukrajnai repüléstilalmi övezetről sem lehet szó, mert az az orosz inváziós erők megtámadását, „közvetlen konfrontációt” jelentene.

Ugyanakkor – fejtette ki Jens Stoltenberg – a szövetség megerősíti katonai jelenlétét a keleti szárnyán, és történetében először aktiválta az úgynevezett reagáló erejét (NRF, a szövetség többnemzetiségű gyorsreagálású hadereje), aminek révén 130 repülőgépet és több mint 200 hajót helyeztek magas készültségbe. Mindezt „tovább folytatjuk, hogy megvédjük szövetségeseinket” – jelentette ki a NATO főtitkára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?