A NASA egyelőre nem tudja, hogy a meglőtt képviselő férje indul-e az ISS-re

Cape Canaveral |

<p>Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szerint egyelőre korai azt latolgatni, hogy a meglőtt demokrata képviselő, Gabrielle Giffords férje, Mark Kelly tagja lesz-e a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) utolsóként induló űrsikló, az Endeavour legénységének.</p>

Az asztronauta feleségét az arizonai Tucsonban sebesítette meg egy fegyveres támadó, aki kioltotta hat ember életét. Giffords képviselőt fejlövés érte, állapota válságos.

James Hartsfield, a NASA szóvivője közölte vasárnap: egyelőre korai azt latolgatni, hogy Mark Kelly távozik-e az űrsikló legénységéből. Kelly az űrmisszió parancsnoka lenne.

Mindenesetre - írják hírügynökségek - nehéz elképzelni, hogy az űrhajós hogyan fogja elviselni a három hónapos kimerítő felkészülést Houstonban, miközben a feleségével is lennie kell, aki válságos állapotban fekszik egy arizonai kórházban. Mark Kelly a merénylet után rögtön megszakította a felkészülést, hogy feleségéhez repülhessen.

Az asztronauták április elején indulnak az ISS-re az Endeavourral. Ez lesz a harminc éves űrsiklóprogram utolsó missziója, ezért fontosabb is a többinél. Az asztronautáknak egy bonyolult kísérletet kell majd végrehajtaniuk, amelyet egy Nobel-díjas dolgozott ki.

Mark Kelly már háromszor járt az űrben. Ikertestvére, Scott Kelly ugyancsak asztronauta, s jelenleg a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodik. Márciusban tér vissza az orosz Szojuz űrkapszulával a Földre, így a két testvér, James és Scott űrbéli találkozója a várakozások ellenére elmarad, mert el kellett halasztani az Endeavour startját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?